Amit én gondolok a 110 kg-os harcsáról (vélemény a harcsafogás utáni kommentelésekhez)
Az a jó a horgászatban, hogy sokféleképpen lehet űzni, és ezt a horgászok meg is teszik. Van aki a hagyományos módszert kedveli, van aki feederezik, bojlizik, perget, harcsázik vagy a versenysport részét részesíti előnyben. Van aki hazaviszi a halat, mert szereti. Van, aki nem viszi haza, mert nem szereti, vagy nem akar vele vesződni, vagy úgy gondolja, hogy ez a sportszerű. Különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, cselekszün és az értékrendjeink eltérnek egymástól. Szerencsére így van, különben rettentően unalmas és egysíkú lenne a világ.
Ami nem jó, hogy a saját szokásainkat akarjuk elvárni másoktól, mint az egyetlen követhető gondolkodás, vagy viselkedés mód.
Jánost, a kapitális harcsát fogó embert személyesen ismerem. Nincs rászorulva arra, hogy a halfogásból anyagi hasznonszerzést csináljon. Szereti a természetet, tiszteli a halakat. Amit nem mindenki tud róla, hogy minden – horgászható - éjszakát(!) a horgásztavon tölt. Minden este megérkezik, felcsalizza a horgászbotjait és várja a kapitális harcsák kapását. Tisztességesen horgászik, szemtől szembe a harcsával. Nem a harcsafészekben, nem fűnyíró damillal pásztázva, nem a téli vermelésen a halakat kívülről akasztva, hanem szabályosan. Nincs nála hűtőláda, és a harcsát sem filézte fel a fogás utáni fél órában, hogy aztán megjelenjen a hűtőkocsi a filé elszállításához. Ha valaki megkérdezné, hogy kit gondolok húshorgásznak, hát nem ő jutna elsőre az eszembe. De még másodiknak sem.
Ami a valóság, hogy a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület 55 hektár horgász vízterülettel rendelkezik. Ebben számos hasonló, vagy nagyobb méretű harcsa található. Bőségesen állt mindig rendelkezésre táplálék, meg tudtak nőni, még annak ellenére is, hogy korábban a darabszám és a méretkorlátokat is feloldotta az előző vezetőség. Tapasztalt halak, nagyon nehéz őket megfogni. A Kondor tóból a terepviszonyok és akadók miatt szinte lehetetlen. Kevesen is horgásznak rájuk, mert nagy kitartást, sok türelmet és próbálkozást igényel. Persze ebben a témában is – mármint a tóban lévő harcsák méretével és számával kapcsolatban – sok városi legenda kering, mindenféle tény adat nélkül. De az időnként megfogott kapitális harcsák, meg az esti vízfodrozódások, menekülő kacsák, éjszakai hangok azt jelzik, hogy akad belőlük bőven.
Úgy hiszem, néhány kapitális harcsa elvitele a tóból nem változtatja meg jelentősen az állomány összetételét. A harcsák a tórendszerben leívnak, ezért utánpótlás is van. Már ha a nagyobbak meg nem eszik őket. Szükséges a ritkítás, mert a keszegállomány megfogyatkozott, és már nem tud a tórendszer ennyi, ilyen méretű ragadozó halat eltartani. Azt meg mégsem várhatjuk el az egyesületi tagságtól, hogy tagdíjukon keresztül finanszírozzák a harcsák táplálását. Mert ők elsősorban kikapcsolódni, pihenni szeretnének, nem harcsát etetni. És a kikapcsolódáshoz ponty – konyha méretű, meg kapitális – is kell. Ha megeszik a harcsák, akkor nem lesz. Különbözőek vagyunk, és élményt mindenkinek más és más okoz. És akinek a pontyozás valamely formája okoz örömet, annak nem biztos, hogy a harcsaetetés is azt okoz.
Elvinni, vagy visszadobni… A tavalyi évben egy hasonló harcsát a kívülről akasztottak. A seb nem volt nagy. A szabályok szerint a halat lekezelték, kíméletesen visszaengedték. A harcsa később elpusztult. Találtunk olyan elpusztult 30kg körüli harcsát, aminek torkán akadt egy másik 8-10 kg-os példány. Nyílván nem a két magányos harcos talált véletlenül egymásra. Akkor most melyik a jobb? Minden korlát nélkül növelni az állományt és ennek oltárán feláldozni minden mást, vagy egy egészséges szintet tartani? Hol van az egészséges szint? Ezekre a kérdésekre nem olyan könnyű a válasz. Legfeljebb utólag, de akkor már…
Persze véleménye mindenkinek lehet. Csak ne kezeljük úgy, mint az egyetlen igazságot! Elvégre csak vélemény. Az enyém is csak az.
Aradi János, PAHE egyesületi elnök