MOHOSZ - Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán (XV.)
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
A 2024. évi halászatok lezárultak. Az alábbiakban az éves telepített mennyiségekről közlünk összefoglaló adatokat:
Ponty (P2) teljes telepített mennyiség 220 mázsa, 11697 db (átlag 1,88 kg) a saját nevelésből, illetve év közben a vásárlásokból 115 mázsa (5241 db, 2,19 kg átlagban) került ponty kihelyezésre, így az éves telepített ponty mennyiség 335 mázsa. A telepítések elosztása:
Amúr teljes telepített mennyiség 2206 kg, 637 db (átlag 3,46 kg), az alábbi elosztás szerint:
Csuka teljes telepített mennyiség 422 kg, 252 db (átlag 1,67 kg) a Kondor tavunkba,
Keszeg 100 kg a IV-os tavunkba.
Az 1-es tó állományát visszatartjuk tavaszi kihelyezésre, tervek szerint 50-60 mázsa ponty kihelyezése várható ebből az állományból.
Összesen 362 mázsa nemeshal kihelyezés történt a 2024-es évben (illetve még 50-60 mázsa visszatartása 2025. tavaszra) a nevelőgazdaságból és külső forrásból származóan.
PAHE Vezetőség
Csütörtökön, 2024. október 24-én megkezdjük 2024. évi őszi halászatainkat. A 2-es és 7-es tó halászatából a Kondor, IV-es és V-ös tavakba is telepítünk. A halászati eredményekről folyamatosan beszámolunk a tény adatok ismeretében.
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2024. szeptember 10-től változnak a naijegyesek által elvihető hal mennyiségek. A mennyiségek változása mellett pedig ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy a VI-os tavon hal elviteli tilalom van érvényben, azon tagjaink, illetve sport napijegyet váltó vendégeink horgászhatnak sportolási céllal, vagy versenyen való részvétel keretében!
Az új napijegyes kvóták az alábbiak:
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Tovább >>
PAHE Vezetőség
Felhívjuk figyelmüket, hogy augusztus 1-től halőreink az ellenőrzések során testkamerával felvételt készítenek, melyről az ellenőrzés megkezdésekor tájékoztatják is az ellenőrzött személyt.
Az ellenőrzésekről készült felvételeket kizárólag a jogszabályi előírásoknak megfelelően tároljuk és használjuk fel .
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.
PAHE Vezetőség
„A Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbítása céljából végzett környezeti hatásvizsgálatot megalapozó haltani mintavétel a Duna 1544-1474 fkm közötti szakaszán” tevékenység érinti a PAHE által üzemeltetett vízterületet, azon belül a Kondor-tavat (17-039-1-1).
A tárgyi hal és makrozoobenton mintavételt a Kondor-tavon 2024. július 29. (hétfő) 10.00-tól kerül végrehajtásra. A mintavételhez szükséges országos kutatói engedéllyel a mintavételt végző vállalkozó (SCIAP Kutatás-fejlesztési és Tanácsadó Kft.) és a végrehajtó személy rendelkezik, a jogszabálynak megfelelő bejelentés a KÜSZ rendszeren keresztül megtörtént.
A mintavétel egy darab 300 méter hosszúságú transzekt mentén, elektromos mintavételi eszközzel történik halőri közreműködés mellett.
Kérjük horgásztársaink együttműködését a mintavétel során, egyben köszönjük a türelmet az esetlegesen okozott kellemetlenségekért!
Eredményes horgászatot, kellemes időtöltést kívánunk!
technikai_halaszat_07_29.pdf
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tagjaink!
A Vezetőség döntése értelmében a 2024 évben éves területi engedéllyel rendelkező tagjainknak a VI-os tóra vonatkozóan a ragadozó hal elviteli tilalom feloldásra kerül.
Az ott zsákmányolt ragadozó halak a Horgászrendünk szerint, illetve a vonatkozó tilalmi idők betartásával elvihetők.
Amennyiben a horgász az itt fogott ragadozó halat nem kívánja megtartani, úgy azt kérjük a legközelebbi tóba áthelyezni.
Eredményes horgászatot kívánunk!
Paks, 2024.05.02.
Napirendi pontok:
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
PAHE Vezetőség
Tovább >>PAHE Vezetőség
Tájékoztatjuk önöket, hogy egyesületünk az elmúlt években megkezdett programot folytatva süllőfészkeket helyez ki a horgásztavakon. A fészkek jelölése a felszínen úszó bójákkal történik. Kérjük önöket, lehetőleg a fészkek környékét ne háborgassák, ne szedjék fel azokat, azok nem etetett helyeket jelölnek. Lehetőség szerint olyan távol helyezzük el azokat a parttól, hogy ne zavarják a horgászható helyeket, de előfordulhat, hogy egy-két fészek közelebb kerül (jó adottságú akadók környékén).
Megértésüket köszönjük
PAHE vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
A jegykiadásra a személyi igazolványát és lakcímkártyát mindenki hozza magával, ennek oka hogy a HORINFO rendszer adatai a BM nyilvántartóval összekapcsolásra kerültek, amennyiben nem egyezik a kettő módosítani szükséges az adatokat. Jegykiadásra személyes jelenlét szükséges.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2023. évi Fogási Naplók és a Horgászjegyek – a folyamatos horgászati lehetőség megteremtése érdekében - 2024. január 31.-ig érvényesek.
Ezzel egyetemben az éves fogásokat (kvótákat)is a jegy váltásától a következő év január 31. ig vesszük figyelembe. Ennek kapcsán a januári fogásokat nem kell átírni az új fogási naplóba.
A jogszabály szerint, a 2023 évi Fogási Naplót a 2024 évi jegykiadáskor kell leadni, de legkésőbb2024.február 28.-ig.
Amennyiben a napló leadás a jelzett időpontig nem történik meg, úgy emelt díjon tudunk csak Állami jegyet kiadni
Az elmúlt évhez hasonlóan a jegykiadás több napon keresztül a Horgásztanyán kerül lebonyolításra, melynek időpontjai:
2024 január 22.-tól január 26.-ig 9-től- 12 óráig és 13 órától 17 óráig Horgásztanya
2024 február 26.-tól február 29.-ig 9- től 12 óráig és 13 órától 17 óráig Horgásztanya
2024 évi jegyárak:
Engedély típusa |
Egyszeri belépési díj |
2023. évi tagdíj* |
2023. évi területi* |
2023. évi Állami+Fogási |
2023. évi Szövetségi díj |
Teljes engedély** belépési díj nélkül |
Felnőtt éves | 130.000 Ft | 20.500 Ft | 48.500 Ft | 5.000+500 Ft | 5.500 Ft | 80.000 Ft |
Kedvezményezett ifjúsági éves |
65.000 Ft |
10.250 Ft |
24.250 Ft |
5.000+500 Ft |
5.500 Ft |
45.500 Ft |
Gyermek éves | - | - | 5.500 Ft | 0+500 Ft | 0 | 6.000 Ft |
Jogi engedély | 130.000 Ft | 140.000 Ft | 48.500 Ft | - | - | 188.500 Ft |
*2024. évi Horgászjegyekből egyesülethez befolyó tételek.
** Az egyesülethez és szövetséghez befolyó egyéb tételek figyelembe vételével – tájékoztató jellegű ár, függ az engedély típustól és kortól:
A díjak bankkártyával és SZÉP kártyával is fizethetők. Esetünkben az OTP és K&H szépkártyáit tudjuk elfogadni.
Horgászkártya: (Megújítás díja 2200 Ft.)
A lejáró horgászkártyákkal kapcsolatosan két lehetőség van a kártya igénylésére:
- egyik, hogy önállóan a www.horgaszjegy.hu honlapon a horgász elvégzi az igénylést és bankkártyával kifizeti a díját.
- a másik, jegykiadáskor postázási cím egyeztetés után az egyesületnek fizeti ki a díjat.
Mindkét esetben a kártya a gyártást követően a megadott címre kerül postázásra.
Tájékoztató letöltése:
Tájékoztató jegykiadás 2024.docx
Eredményes horgászatot kíván! PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket a vezetőség által elfogadott új horgászrendre. Kérünk minden horgászt olvassa el és a szabályokat tartsák be.
Az új horgászrend a Szabályzatok menüpont alatt elérhető.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Tajekoztato_horgaszrend_v2_2.pdf Horgaszrend_2024_v2_2.pdf
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Horgásztanya nyitvatartása az ünnepek alatt az alábbiak szerint változik! Napijegy vásárlás kizárólag nyitva tartási időben lehetséges.
December 24-26-ig Zárva.
December 27-30-áig 8-14 óráig Nyitva.
December 30-január 2-ig Zárva.
Nyitás január 3.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Paksi Horgásztanya.
A lejáró horgászkártyákkal kapcsolatosan a következő tájékoztatást adjuk:
A kártyák meghosszabbítására a tervek szerint két lehetőség is lesz. Az egyik megoldás, hogy a horgász saját maga belépve a rendszerbe, (horgaszjegy.hu) megigényli az új kártyát, és online, bankkártyával kifizeti annak díját.
A másik lehetőség szerint az egyesület éves jegykiadásával egyidőben a Horgásztanyán fizeti be a kártya díját. (készpénzben, bankkártyával, szépkártyával)
A horgászkártyát mindkét esetben a Horgászjegy Kft. postai úton megküldi a horgász levelezési címére.
Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a horgászkártya száma nem változik, de amennyiben valakinek a személyes adataiban változás történt, úgy akkor azt, a kártya igénylése előtt módosítani szükséges.
Amennyiben a rendszer beállításra kerül, azt egy újabb tájékoztatóban jelezni fogjuk felétek.
PAHE Vezetőség
Hkártya_táj.pdf
Tovább >>
Felhívjuk kedves horgászainkat és vendégeinket, hogy december 17-én vasárnap zárva tartunk.
Megértést megköszönjük.
PAHE Vezetőség
2023. évi halászataink és telepítéseink összesítője az alábbiakban látható:
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
Napirendi pontok:
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
PAHE Vezetőség
Tovább >>
Felhívjuk szíves figyelmüket a vezetőség által elfogadott új horgászrendre. Kérünk minden horgászt olvassa el és a szabályokat tartsák be.
Az új horgászrend a Szabályzatok menüpont alatt elérhető.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Horgászrend_2023_végleges.pdf
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
A következő napokon lesz lehetőség a 2023 évi tagdíjak és horgász dokumentumok kiváltására:
Horgásztanya.
2023 február 27. 8 óra 30-tól 12 óráig és 13 órától 16 óráig.
2023 február 28. 8 óra 30-tól 12 óráig és 13 órától 16 óráig.
Felhívjuk a figyelmet, hogy ezt követően szervezett jegykiadásra már nem lesz lehetőség!
PAHE Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2022. évi Fogási Naplók és a Horgászjegyek – a folyamatos horgászati lehetőség megteremtése érdekében - 2023. január 31-ig érvényesek.
Ezzel egyetemben az éves fogásokat (kvótákat) is a jegy váltásától a következő év január 31-ig vesszük figyelembe. Ennek kapcsán a januári fogásokat nem kell átírni az új fogási naplóba.
A jogszabály szerint, a 2022.évi Fogási Naplót a 2023.évi jegykiadáskor kell leadni, de legkésőbb 2022.február 28-ig.
Amennyiben a napló leadás a jelzett időpontig nem történik meg, úgy emelt díjon tudunk csak Állami jegyet kiadni.
Az elmúlt évhez hasonlóan a jegykiadás több napon keresztül a Horgásztanyán kerül lebonyolításra, melynek időpontjai:
2023. január 23-tól január 27-ig 8.30-tól 12 óráig és 13 órától 16 óráig.
2023. január 30-tól február 3-ig 8.30-tól 12 óráig és 13 órától 16 óráig.
2023. évi jegyárak:
Az egyesület 2023-as évre jegyár emelést nem hajt végre. Az emelkedés abból adódik, hogy a szövetségi árak emelkednek az alábbiak szerint:
Állami jegy: 3000 Ft-ról 5000 Ft-ra
Szövetségi díj: 3000 Ft-ról 5500 Ft-ra
Fogási napló: 300 Ft-ról 500 Ft-ra
Így a 2023. évi jegyárak a táblázat szerint alakulnak.
A napijegyekkel kapcsolatosan a vezetőségi döntés értelmében egyenlőre emelés nem lesz, amennyiben a gazdasági helyzet megkívánja, abban az esetben év közben kerülnek az árak felülvizsgálva.
Itt szeretnénk még felhívni a figyelmet, hogy az éves díjak bankkártyával és SZÉP kártyával is fizethetők.
Esetünkben az OTP és K&H SZÉP kártyával tudjuk elfogadni.
Engedély típusa |
Egyszeri belépési díj |
2023. évi tagdíj* |
2023. évi területi* |
2023. évi Állami+Fogási |
2023. évi Szövetségi díj |
Teljes engedély** belépési díj nélkül |
Felnőtt éves | 130.000 Ft | 20.500 Ft | 38.500 Ft | 5.000+500 Ft | 5.500 Ft | 70.000 Ft |
Kedvezményezett ifjúsági éves |
65.000 Ft |
10.250 Ft |
19.250 Ft |
5.000+500 Ft |
5.500 Ft |
40.500 Ft |
Gyermek éves | - | - | 5.500 Ft | 0+500 Ft | 0 | 6.000 Ft |
Jogi engedély | 130.000 Ft | 140.000 Ft | 38.500 Ft | - | - | 178.500 Ft |
*2023. évi Horgászjegyekből egyesülethez befolyó tételek.
** Az egyesülethez és szövetséghez befolyó egyéb tételek figyelembe vételével – tájékoztató jellegű ár, függ az engedély típustól és kortól:
Letölthető nyomtatvány jegykiadáshoz:
Nyomtatvány a 2023 évi jegykiadáshoz.docx
Tájékoztató letöltése:
Tájékoztató jegykiadás 2023.docx
Eredményes horgászatot kíván! PAHE Vezetőség
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Horgásztanya nyitva tartása az ünnepek alatt az alábbiak szerint változik! Napijegy vásárlás kizárólag nyitva tartási időben lehetséges.
December 23-27-ig Zárva.
December 28-29 Nyitva.
December 30-január 5-ig Zárva.
Nyitás január 6.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Paksi Horgásztanya.
PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk 2022. szeptember 11-én (vasárnap) tervezi megtartani hagyományos családi napját.
Horgászverseny 8.00 - 12.00 óra között (sorsolás és megnyitó 7.00)
Kiegészítő programok (a részvétel ingyenes)
A részletek az alábbi kiírásban olvashatók. További információk a horgásztanyán kérhetők. A családi napi horgászversenyre jelentkezni szintén a büfében lehet.
PAHE_csaladi_nap_2022.pdfSzeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
PAHE Vezetőség
A Tolna Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Vadászati, Halászati és Földművelésügyi Osztálya 2022. július 13-án állami halász, valamint 2022. július 20-án hivatásos halőr / társadalmi halőr alap / továbbképző tanfolyamot és vizsgát szervez. A tanfolyamon való részvétel feltétele a vizsgának!
Időpont: 2022. július 20.
Jelentkezés módja: a mellékelt, letölthető adatlap kitöltésével és leadásával https://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna/hirek/allami-halasz-valamint-hivatasos-halor-alap-es-tovabbkepzo-tanfolyamokat-hirdet-a-kormanyhivatal
FONTOS INFORMÁCIÓ! Egyesületünk haltermelési létesítményként bejegyzett, vízterületünkön hivatásos halőrök bejegyzése lehetséges kizárólag a jogszabály alapján. Kérjük, azon tagjainkat, akik érdeklődnek a meghirdetett vizsgalehetőség kapcsán (és vállalják a rendészeti vizsga megszerzését is), hogy Sörös József (+36307542529) hivatásos halőrünkkel vegyék fel a kapcsolatot. Egyesületünk a jelentkezők esetében támogatja a vizsga megszerzését. További részletekről "személyes" megbeszélések keretében tájékoztatást adunk.
Amit_a_halorvizsgan_tudni_illik_9.pdf JELENTKEZESI_LAP_halor_vizsgara_2022_07_20.pdf Tajekoztato_halor_vizsgarol_2022_07_20.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A közgyűlésen 5 éves ciklus zárásaként tisztségviselők választására is sor kerül. Az érvényes jelölést begyűjtő jelöltek rövid bemutatkozása az alábbi dokumentumban tekinthető meg.
Jeloltek_bemutatkozas.pdf
Napirendi pontok:
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
PAHE Vezetőség
Tovább >>Az elkövetkező hétvégén 2022.04.28 és 2022.05.01 közötti időszakban 6. számú tavon országos verseny kerül megrendezésre.
A fentiek miatt a 6. számú tó a jelzett napokon lezárásra kerül.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Napirendi pontok:
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
PAHE Vezetőség
Tovább >>Felhívjuk vendéghorgászaink figyelmét, hogy a vezetőség döntése értelmében 2022. április 01-től napijegy áraink az alábbiak szerint alakulnak, kiemelve azon árak, amelyek változnak.
Érvényességi idő / Fogható mennyiség | Ár[Ft] | ||||
1 | Felnőtt |
Felnőtt SPORTJEGY, Hal elvitelére nem jogosít fel! Horgászatra engedélyezett időszak 7.00-19.00 óra között! |
2500 | ||
2 |
24 órás - a jegyen feltüntetett horgászat kezdetétől. Elvihető 4 db nemeshal (2 db ponty és 1 db amur vagy harcsa és 1 db süllő vagy csuka). Egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajokból 3 kg |
5950 (árváltozás) | |||
3 | 72 órás SPORTJEGY! Horgászat kezdetétől számított 72 óráig, Hal elvitelére nem jogosít | 8000 | |||
4 | Ifjúsági vagy 1 botos kedvezményes |
Ifjúsági SPORTJEGY, Hal elvitelére nem jogosít fel! Horgászatra engedélyezett időszak 7.00-19.00 óra között! |
1500 (árváltozás) | ||
5 |
24 órás - a jegyen feltüntetett horgászat kezdetétől. Elvihető 2 db nemeshal (Ifjúsági vagy 1 botos horgász esetében az egyik nemes hal 1 süllő vagy csuka lehet). Egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajokból 1,5 kg |
3000 (árváltozás) | |||
6 | 72 órás SPORTJEGY! Horgászat kezdetétől számított 72 óráig, Hal elvitelére nem jogosít | 4000 | |||
7 | Gyermek | 12 órás SPORTJEGY! Halat kizárólag a vízterületünkre érvényes területi engedéllyel rendelkező kísérője kvótájára vihet el! A halakat a felnőtt kísérő fogási naplójába és a beíró naplóba is kötelesek bejegyezni! | 500 (árváltozás) | ||
8 |
24 órás - a jegyen feltüntetett horgászat kezdetétől. Egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajokból 1,5 kg. Nemes halból kizárólag a vízterületünkre érvényes területi engedéllyel rendelkező kísérője kvótájára! A halakat a felnőtt kísérő fogási naplójába és a beíró naplóba is kötelesek bejegyezni! |
1000 (árváltozás) |
PAHE
Vezetőség
Egyesületünk az alábbi időpontokban tart "pót" jegykiadási alkalmakat.
A "pót" jegykiadást követően nyílik lehetőség az új jelentkezők felvételére, akik türelmét és megértését kérjük ebben a formában is. Jelenleg 67 fő jelentkező vár felvételre, viszont a felvételük a 750 fős taglétszám limiten belül történhet meg. A szabad helyek meghatározása, a jelentkezők kiértesítése az idei évben tagságukat megszüntetők számának ismeretében történhet meg.
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Az egyesület vezetőségének mandátuma 2022-ben lejár, így a 2022. évi Közgyűlésen tisztségviselő választás is történik. A tisztségekre szükséges jelöltet/jelölteket állítani.
A vezetőség kérte a jelölő bizottságot, hogy 2022. évi közgyűlésre végezze el a jelölésekkel kapcsolatos tevékenységét, az egyesületi munka folyamatosságának fenntartása érdekében.
A jelölő bizottság kéri az egyesületi tagságot, amennyiben az alapszabályban szereplő feltételeknek megfelelő személy jelölését kívánja valamely tag megtenni, azt a 2022. évi jegykiadási napokon tegye meg. A jegykiadási alkalmakon a jelölőbizottság tagjai támogatják a jelölési folyamatot. Tagnyilvántartó ív aláírása után kapja kézhez a jelölő lapot, melyet kitöltve a helyszínen elhelyezett, lezárt urnába kell bedobni.
„Vezetőségi taggá az választható, aki a törvényben előírt feltételeket teljesíti, és nem esik kizáró ok alá.
Az elnökség tagja az lehet:
a) aki legalább korlátozottan cselekvőképes, kivéve, ha cselekvőképességét a bíróság a képviseleti joggal érintett ügycsoportban korlátozta és
b) a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva, és
c) aki magyar vagy külföldi állampolgár és a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy
d) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és a bevándorolt vagy letelepedett jogállású, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
A Felügyelő bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a Felügyelő bizottság tagja, akivel szemben az elnök tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki, vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője.
Jeloles_tajekoztato_2022.pdf
Együttműködésüket és támogatásukat köszönve! Üdvözlettel PAHE Jelölő Bizottság és Vezetőség
Amennyiben kérdés merül fel, telefonon Rácz Istvántól lehet bővebb felvilágosítást kérni (0620/424-1700)
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Egyesületünk 2021. november végi keszeg és kárász telepítéssel zárta a 2021. évi telepítéseit. Az idei évben 45.297 kg halat helyeztünk ki, melyből a nemeshal 40.423 kg (több, mint 400 mázsa!!!) volt.
A 2021-es évben is sikerült - többek között az elnyert MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) „standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése”pályázatnak köszönhetően - szép csuka és süllő állományt is kihelyezni, de azt gondoljuk, hogy a 345 mázsa háromnyaras ponty kihelyezése is figyelemre méltó eredmény, melyhez kapcsolódóan ne feledkezzünk meg a gazdaságban visszatartott további kb 200 mázsáról, mely állomány megalapozza a jövő évi nevelt állomány egy részét és a tavaszi szezon méltó indítását is. A pályázat keretében sikeresen telepítettünk 1300 kg dévérkeszeget is. |
Db | Kg | Átlag | Telepítés | |
Ponty P3 | 5320 | 11.726 | 2,2 | Füzes IV. |
5414 | 12.744 | 2,35 | Füzes V. | |
330 | 613 | 1,85 | Füzes VI. | |
2025 | 5761 | 2,84 | Kondor | |
Ponty (nagy) | 79 | 554 | 7 | Füzes V. |
317 | 1902 | 6 kg | ||
Amur |
293 | 890 | 3 | Füzes IV. |
274 | 975 | 3,5 | Füzes V. | |
10 | 35 | 3,5 | Füzes VI. | |
94 | 354 | 3,76 | Kondor | |
Süllő | 12+500 | Kondor | ||
Csuka | 157+500 | Kondor | ||
Kárász | 1000 | Kondor | ||
700 | Füzes VI | |||
Keszeg | 490 + 870 | Füzes IV. | ||
387 | Füzes V. | |||
737 | Füzes VI. | |||
260 + 430 | Kondor |
Összesített telepítés (saját + vásárolt) | ||||||||
Ponty (P3) | 30844 + 3700 = 34544 kg | |||||||
Ponty (nagy) | 554 + 1902 = 2456 kg | |||||||
Amur | 2254 kg | |||||||
Süllő | 12 + 500 = 512 kg | |||||||
Csuka | 157 + 500 = 657 kg | |||||||
Keszeg | 1874 + 1300 = 3174 kg | |||||||
Kárász | 0 + 1700 = 1700 kg | |||||||
Összes kihelyezés |
45 297 kg |
Telelőben visszatartott (tavaszi kihelyezésre) - A becsült, telelésre visszatartott mennyiség kb. 200 q ponty (tavaszi kihelyezéskor továbbnevelésre is tervezünk visszatartani, illetve a téli súlyveszteséggel is kell kalkulálni, de ettől függetlenül) az idei tavaszhoz hasonlóan tervezünk egy nagyobb mennyiséggel történő szezonkezdést. Egynyaras csukából (kb. 45 dkg átlagsúly) 121 kg-ot visszatartottunk továbbnevelésre. Visszatartottunk még 520 kg, 6 kg-os átlagsúlyú nagy pontyot.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
PAHE Vezetőség
Egyesületünk gazdálkodásában több éve szempont, hogy a ponty mellett az egyéb halak horgászatát is lehetővé tegyük, a fogási esélyeket növeljük. Célunk ezzel a horgászati lehetőségek bővítése, a különböző módszerek támogatása, de a fő cél a pihenés és kikapcsolódás biztosítása horgásztársaink részére szélesebb körben. Ebben kiemelt elem a ragadozó halak, azon belül a süllő és a csuka állomány fejlesztése, horgászatának biztosítása. Több módszert próbáltunk az ivadék telepítéstől, a süllőfészek kihelyezésen keresztül a konyhakész halak telepítéséig. Az utóbbi években a süllőfészek kihelyezés eredményes módszernek tűnik, bízunk benne, hogy a fogási eredményekben és statisztikákban is meg tud jelenni nagyobb arányban ez az állomány.
Az elmúlt évben sikeresen pályáztunk a MOHOSZ pályázatán, mely részben süllő és csuka telepítésében merült ki, így konyhakész példányokat tudtunk kihelyezni mindenki örömére. Ebben az évben szintén sikeresen pályáztunk, melynek köszönhetően ismét tudtunk elvihető méretű állományt telepíteni. Ezeknek a telepítéseknek azonban – a támogatás mellett is – jelentős költség vonzata van. A süllő és csuka ára erősen emelkedett az elmúlt években, ára a pontyhoz képest többszörös (süllő esetében 4,5-szörös, csuka esetében 3,2-szeres az ár). Tehát ezekből a halakból közel sem tudunk annyit telepíteni, mint az egyéb halakból és a kifogott ragadozó halak értéke sem azonos a ponttyal.
A horgászat akkor jó, ha a lehető legszélesebb kör számára tudjuk biztosítani a kikapcsolódási lehetőséget, fogási esélyt és adott esetben a hal hazavitelét. Ennek elérése érdekében került sor az eddig alkalmazott kíméleti időszak bevezetésére is. A halak viselkedése, kapókedve, valamint az előző év tapasztalatai (amikor tagjaink és napijegyes horgászaink egy szűk köre - a havi korlátokat maximálisan kihasználva – jelentős mennyiségben vitt haza a frissen telepített állományból) azt valószínűsítik, hogy a kíméleti időszak önmagában nem biztosít elegendő támogatást hosszú távú céljaink eléréséhez.
Célunk a rablóhalas állományunk hosszú távú fejlesztése, a hosszú ideig fenntartható és minél több horgásztársunk számára elérhető horgászati élmény fokozása. Ezen célok érdekében mennyiségi korlátozást vezetünk be a következők szerint:
Havi szinten 3 db-t lehet elvinni süllőből és csukából összesen. Ez lehet 2 db csuka és 1 db süllő, vagy fordítva 2 db süllő és egy darab csuka. A napi elvihető egy fajtából az egyébként érvényben lévő Horgászrend szerint 2 db.
Felnőtt teljes értékű esetében: Elvihető 4 db nemes hal (2 db ponty és 1 db amur vagy harcsa és 1 db süllő vagy csuka.
Ifjúsági vagy 1 botos horgász esetében az egyik nemes hal 1 süllő vagy csuka lehet.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Egyesületünk a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) „standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése” pályázati támogatásával csuka és süllő telepítést hajt végre a mai napon (2021.11.18.).
A telepítések helye a Kondor tavunk.
- 500 kg Csuka, átlagsúly 1,5 kg
- 500 kg Süllő, átlagsúly 80 dkg
A telepítést követően átmeneti csuka és süllő elviteli tilalmat hirdetünk, 2021. december 01. 24 óráig.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Db | Kg | Átlag | Telepítés | |
Ponty P3 | 5320 | 11.726 | 2,2 | Füzes IV. |
5414 | 12.744 | 2,35 | Füzes V. | |
330 | 613 | 1,85 | Füzes VI. | |
2025 | 5761 | 2,84 | Kondor | |
Ponty (nagy) | 79 | 554 | 7 | Füzes V. |
317 | 1902 | 6 kg | ||
Amur |
293 | 890 | 3 | Füzes IV. |
274 | 975 | 3,5 | Füzes V. | |
10 | 35 | 3,5 | Füzes VI. | |
94 | 354 | 3,76 | Kondor | |
Süllő | 12+500 | Kondor | ||
Csuka | 157+500 | |||
Keszeg | 490 | Füzes IV. | ||
387 | Füzes V. | |||
737 | Füzes VI. | |||
260 | Kondor |
Ponty (P3) | Ponty (nagy) | Amur | Süllő | Csuka | Keszeg | Összes kihelyezés | |
Összesített telepítés (saját + vásárolt) | 30844 + 3700 = 34544 kg | 554 + 1902 = 2456 kg | 2254 kg | 512 kg | 657 kg | 1874 kg | 42351 kg |
Telelőben visszatartott (tavaszi kihelyezésre) | A becsült, telelésre visszatartott mennyiség kb. 200 q ponty (tavaszi kihelyezéskor továbbnevelésre is tervezünk visszatartani, illetve a téli súlyveszteséggel is kell kalkulálni, de ettől függetlenül) az idei tavaszhoz hasonlóan tervezünk egy nagyobb mennyiséggel történő szezonkezdést. Egynyaras csukából (kb. 45 dkg átlagsúly) 121 kg-ot visszatartottunk továbbnevelésre. Visszatartottunk még 520 kg, 6 kg-os átlagysúlyú nagy pontyot. |
Külső forrásból sikerült 6 kg átlagsúlyban pontyot vásárolni, közel 25 mázsát (2422 kg-ot). A vásárolt mennyiségből 520 kg-ot a gazdaságba helyeztünk ki, továbbnevelési célból, míg a maradék mennyiséget az V-ös tóba telepítettük. A telepítés időpontja 2021. november 10.
Az éves telepítési számokat tartalmazó táblázatot is frissítettük az adatokkal:
Db | Kg | Átlag | Telepítés | |
Ponty P3 | 5320 | 11.726 | 2,2 | Füzes IV. |
5414 | 12.744 | 2,35 | Füzes V. | |
330 | 613 | 1,85 | Füzes VI. | |
2025 | 5761 | 2,84 | Kondor | |
Ponty (nagy) | 79 | 554 | 7 | Füzes V. |
317 | 1902 | 6 kg | ||
Amur |
293 | 890 | 3 | Füzes IV. |
274 | 975 | 3,5 | Füzes V. | |
10 | 35 | 3,5 | Füzes VI. | |
94 | 354 | 3,76 | Kondor | |
Süllő | 12 | Kondor | ||
Csuka | 157 | |||
Keszeg | 490 | Füzes IV. | ||
387 | Füzes V. | |||
737 | Füzes VI. | |||
260 | Kondor |
Ponty (P3) | Ponty (nagy) | Amur | Süllő | Csuka | Keszeg | Összes kihelyezés | |
Összesített telepítés (saját + vásárolt) | 30844 + 3700 = 34544 kg | 554 + 1902 = 2456 kg | 2254 kg | 12 kg | 157 kg | 1874 kg | 41851 kg |
Telelőben visszatartott (tavaszi kihelyezésre) | A becsült, telelésre visszatartott mennyiség kb. 200 q ponty (tavaszi kihelyezéskor továbbnevelésre is tervezünk visszatartani, illetve a téli súlyveszteséggel is kell kalkulálni, de ettől függetlenül) az idei tavaszhoz hasonlóan tervezünk egy nagyobb mennyiséggel történő szezonkezdést. Egynyaras csukából (kb. 45 dkg átlagsúly) 121 kg-ot visszatartottunk továbbnevelésre. Visszatartottunk még 520 kg, 6 kg-os átlagysúlyú nagy pontyot. |
PAHE Vezetőség
Vasárnap befejeztük 2021. évi halászatainkat, a 7-es és az 1-es tó halászatával.
Az eredmények, a táblázat tartalmazza az első halászatból történő telepítési számokat is:
Db | Kg | Átlag | Telepítés | |
Ponty P3 | 5320 | 11.726 | 2,2 | Füzes IV. |
5414 | 12.744 | 2,35 | Füzes V. | |
330 | 613 | 1,85 | Füzes VI. | |
2025 | 5761 | 2,84 | Kondor | |
Ponty (nagy) | 79 | 554 | 7 | Füzes V. |
Amur |
293 | 890 | 3 | Füzes IV. |
274 | 975 | 3,5 | Füzes V. | |
10 | 35 | 3,5 | Füzes VI. | |
94 | 354 | 3,76 | Kondor | |
Süllő | 12 | Kondor | ||
Csuka | 157 | |||
Keszeg | 490 | Füzes IV. | ||
387 | Füzes V. | |||
737 | Füzes VI. | |||
260 | Kondor |
Ponty (P3) | Ponty (nagy) | Amur | Süllő | Csuka | Keszeg | Összes kihelyezés | |
Összesített telepítés (saját + vásárolt) | 30844 + 3700 = 34544 kg | 554 kg | 2254 kg | 12 kg | 157 kg | 1874 kg | 39395 kg |
Telelőben visszatartott (tavaszi kihelyezésre) | A becsült, telelésre visszatartott mennyiség kb. 200 q ponty (tavaszi kihelyezéskor továbbnevelésre is tervezünk visszatartani, illetve a téli súlyveszteséggel is kell kalkulálni, de ettől függetlenül) az idei tavaszhoz hasonlóan tervezünk egy nagyobb mennyiséggel történő szezonkezdést. Egynyaras csukából (kb. 45 dkg átlagsúly) 121 kg-ot visszatartottunk továbbnevelésre. |
PAHE Vezetőség
Vasárnap megkezdtük 2021. évi halászatainkat, a 2-es tó halászatával.
Az első halászati nap eredményei:
Db | Kg | Átlag | Telepítés | |
Ponty P2 | 1113 | 2718 | 2,44 | Füzes IV. |
828 | 2301 | 2,78 | Füzes V. | |
638 | 1740 | 2,72 | Kondor | |
Ponty (nagy) | 79 | 554 | 7 | Füzes V. |
Amur |
14 | 80 | 5,7 | Füzes IV. |
14 | 83 | 5,9 | Füzes V. | |
20 | 80 | 4 | Kondor | |
Süllő | 12 | Kondor | ||
Csuka | 157 | |||
Keszeg | 490 | Füzes IV. | ||
387 | Füzes V. | |||
260 | Kondor |
A további halászati napokról (és azok eredményéről) tájékoztatást adunk folyamatosan.
PAHE Vezetőség
Vasárnap megkezdjük 2021. évi halászatainkat.
Reményeink szerint szép átlagsúly várható. A mennyiségből 40 % a IV-es, 40 % az V-ös és 20 % a Kondor tavainkba lesz telepítve. A holnapi halászat eredményéről és a további halászati napokról (és azok eredményéről) tájékoztatást adunk folyamatosan.
PAHE Vezetőség
A hétvégén (2021.09.10-12.) megrendezett Villamosenergia-ipari Horgász Találkozó eredményei az alábbi dokumentumokban elérhetőek.
Gratulálunk a résztvevőknek, külön gratulálunk horgászaink sikeres részvételéhez. Köszönjük az eredményeket!
a_legeredmenyesebb_tarsasag_eredmeny.pdf aosztaly_csoporteredmeny.pdf aosztaly_egyeni_eredmeny.pdf bosztaly_csoporteredmeny.pdf bosztaly_egyeni_eredmeny.pdf mi_vagyunk_a_legjobbak_eredmenyek.pdf
Külön gratulálunk hazai csapatainknak és versenyzőinknek az elért eredményekhez.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk 2021. szeptember 18-án (szombat) tervezi megtartani hagyományos családi napját.
Horgászverseny 8.00 - 12.00 óra között (sorsolás és megnyitó 7.00)
Kiegészítő programok (a részvétel ingyenes)
8.30- Látogatás az egyesületi gazdaságba (1. kör), ismerkedési lehetőség a gazdaságban folytatott tevékenységekkel, eszközökkel
8.30 - 10.00 Speciális járművek kiállítása (megtekinthető egy atomerőművi tűzoltó autó, speciális sugárárnyékolt KOMONDOR nevű jármű és az egyesület gazdaságába vásárolt traktor is)
10.00 - 11.00 Állati jó Fizika (Vincze Bálint és Krizsán Árpád előadása). „Láttad már a gázlómadarakat? Miért tudnak sokáig egy lábon állni? A magyarázat nagyon összetett, de az egyensúly fizikai ismerete segít, hogy a magyarázatot megtaláld.”
11.00 - 16.00
Légvárak
Kötélpályás csúszás a Kondor tó felett
Arcfestés (11.00 – 14.00)
14.00 - Látogatás az egyesületi gazdaságba (2. kör), ismerkedési lehetőség a gazdaságban folytatott tevékenységekkel, eszközökkel
A részletek az alábbi kiírásban olvashatók. További információk a horgásztanyán kérhetők. A családi napi horgászversenyre jelentkezni szintén a büfében lehet.
Csaladi_nap_2021.pdf
Szeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk 2021. szeptember 18-án (szombat) tervezi megtartani hagyományos családi napját. A részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is további információk a horgásztanyán kérhetők. A családi napi horgászversenyre jelentkezni szintén a büfében lehet.
Szeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi Tagok, Kedves Horgászok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Egyesületünk SZÉP kártyás fizetést és a bankkártyás vásárlást is elérhetővé tette. OTP SZÉP kártyák esetében már elérhető a szolgáltatás, K&H-val a szerződéskötés már folyamatban.
A kártyás fizetési lehetőség napijegyek, területi jegyek, tagdíjak, egyszeri belépési díjak valamint a Horgásztanya üzemeltetője által a Büfében történő vásárlás esetén is elérhető.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Napirendi pontok:
2020 évi Vezetőségi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2020 évi Pénzforgalmi beszámoló ismertetése, tudomásul vétele
2020 évi Felügyelő bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2020 évi Fegyelmi bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2021 évi Költségvetés ismertetése, elfogadtatása
Egyesületi tagokkal történő szerződéskötésre felhatalmazás 2021. évre
Egyebek
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
PAHE Vezetőség
Tovább >>Egyesületünk sikeresen pályázott a MOHOSZ - Vízparti természeti környezet fenntartását támogató technikai eszközök tárgyában HETTA-II/1/1466-68/2021 kiírt pályázatán.
A kiírásban szereplő tételek közül kettő darab Husqvarna 525PT5S magassági ágvágó és egy darab Husqvarna 545 motoros fűrész beszerzésére nyertünk el támogatást. A támogatás mértéke 50 % eszközönként, összesen 358 494 Ft.
PAHE vezetőség
A Tolna Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Vadászati, Halászati és Földművelésügyi Osztálya hivatásos halőr / társadalmi halőr alap és továbbképző tanfolyamot és vizsgát szervez. A tanfolyamon való részvétel feltétele a vizsgának! Jelentkezési határidő: 2021. június 22.
Időpont: 2021. június 30.
Regisztráció: 9.00-10.00 óra
Tanfolyam: 10.00 - 11.00 óra
Vizsga: 11.00 óra
Helyszín: Szekszárd, Tormay Béla u. 18. Tormay Béla terem.
Jelentkezés módja: a mellékelt, letölthető adatlap kitöltésével és leadásával https://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna/hirek/hivatasos-halor-tarsadalmi-halor-tanfolyam
- postai úton a Vadászati, Halászati és Földművelésügyi Osztályra 7100 Szekszárd, Tormay Béla u.18
- vagy e-mail útján a foldmuveles@tolna.gov.hu e-mail címre
FONTOS INFORMÁCIÓ! Egyesületünk haltermelési létesítményként bejegyzett, vízterületünkön hivatásos halőrök bejegyzése lehetséges kizárólag a jogszabály alapján. Kérjük, azon tagjainkat, akik érdeklődnek a meghirdetett vizsgalehetőség kapcsán (és vállalják a rendészeti vizsga megszerzését is), hogy Csötönyi Tamás (+36205575241) vezetőségi tagunkkal vegyék fel a kapcsolatot. Egyesületünk a jelentkezők esetében támogatja a vizsga megszerzését. További részletekről "személyes" megbeszélések keretében tájékoztatást adunk.
Tajekoztato_halor_tovabbkepzo_vizsga_20210630.pdf JELENTKEZESI_LAP_20210630.pdf Amit_a_halorvizsgan_tudni_illik_6.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A főbb változások az alábbi MOHOSZ tájékoztatóban.
MOHOSZ - Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán (XV.)
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A Magyar Országos Horgász Szövetség kezdeményezésére a Kormány újra áttekintette az éjszakai horgászat engedélyezéséve, kapcsoltan a több napos horgásztúrákat érintő helyfoglalásos lehetőség biztosítása tárgyában felmerült lehetőségeket, döntési szituációkat.
Tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire is az a döntés született, hogy a süllő és a balin fogási tilalmi idejének lejártát – mint jeles horgásznaptári határnapot – követően, 2021. május 1-től újra lehetségessé válik a több, mint 700.000 regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat.
A változást érintő részleteket a hatályos jogszabályok alapján – a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldását érintő újabb döntések mellett – a MOHOSZ OHSZK az április 30-ig megjelenő újabb veszélyhelyzeti tájékoztatójában közzéteszi és azt a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul el is juttatja a horgászokhoz.
A MOHOSZ ezúton is megköszöni a Kormány támogatását és egyben kéri a magyar horgászokat, hogy a továbbiakban is felelősen, szabálykövetően éljenek a régi-új horgászati lehetőséggel!
Dr. Szűcs Lajos
elnök, MOHOSZ
Dr. Dérer István
főigazgató, MOHOSZ OHSZK
Budapest, 2021. április 28.
Üdvözlettel
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy VI-os tavunkon a korlátozás alá nem eső halfajok elviteli tilalmát 2021. május 3. 0.00-tól visszaállítjuk.
Az országos rendelkezéseknek megfelelően módosítjuk az éjszakai horgászati tilalmi idő kezdetét. A kijárási tilalmi idő változásához igazodva reggel 5 órától este 21 óráig megengedett a horgászat, a változás a mai naptól hatályos.
Az országos rendelkezések változása esetén a továbbiakban is tájékoztatjuk önöket.
Kérjük vigyázzanak saját és horgásztársaik egészségére!
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Tovább >>Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Külső vásárlásból a Füzes V-ös számú tavunkba illetve a nevelőgazdaságba helyeztünk ki 5 kg-os átlagsúlyban pontyot, 5 - 5 mázsa mennyiségben.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
A hétvégén sikeresen lezajlott a nevelőgazdaságban teleltetett, telepítésre és továbbnevelésre visszatartott állomány halászata. Év végi ígéretünkhöz hűen jelentős mennyiség kihelyezése történt meg a horgásztavakba, az alábbiak szerint:
Összesen több, mint 60 mázsa kihelyezés történt. A kihelyezett halak átlagsúlya - ponty 1,92 kg, amur 3,5 kg volt.
A 114 mázsa letárolt halból több, mint 102 mázsa ponty (14 mázsa amurból 12 mázsa) sikeres teleltetése történt meg, a fogyás jelentős része az előre számított téli fogyásból ered. A mostani halászat során visszatartott állománnyal a terv, hogy az őszi kihelyezésre nagyobb átlagsúlyú, elvihető méretű állományt neveljünk.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Tájékoztatjuk önöket, hogy egyesületünk a tavalyi évben megkezdett programot folytatva süllőfészkeket helyez ki a horgásztavakon. A fészkek jelölése a felszínen úszó bójákkal történik. Kérjük önöket, lehetőleg a fészkek környékét ne háborgassák, ne szedjék fel azokat, azok nem etetett helyeket jelölnek. Lehetőség szerint olyan távol helyezzük el azokat a parttól, hogy ne zavarják a horgászható helyeket, de előfordulhat, hogy egy-két fészek közelebb kerül (jó adottságú akadók környékén).
Megértésüket köszönjük
PAHE vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület is megkezdi a 2021 évi horgászjegyek árusítását.
Az elmúlt évekkel ellentétben, most nem kampányszerűen, hanem több napon át az egyesület Horgásztanyáján.
Az engedély árak a tavalyihoz képest nem változtak, áremelés sem a szövetségtől, sem az egyesület részéről nem történt.
Felnőtt horgász (Összesen: 56.000 Ft)
Ifjúsági/Kedvezményezett horgász (Összesen: 32.650Ft)
Gyermekjegy (Összesen: 5.700 Ft)
Jegyváltásra rendelkezésre álló napok:
2021. január 25. | 8.30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021 január 26. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021. január 27. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021 január 28. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021.január 29. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021. február 1. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021 február 2. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021. február 3. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021 február 4. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
2021.február 5. | 8 30-tól 12 óráig és 13 órától 17 óráig |
Kérünk minden horgásztársat, hogy a pandémiával kapcsolatos szabályokat megjelenéskor tartsa be mindannyiunk biztonsága érdekében.
Kerüljük a tömeges megjelenést, mert a jegykiadásra több nap is rendelkezésre áll.
A kiadáskor csak készpénzes fizetésre lesz lehetőség. Kérjük, hogy mindenki lehetőleg a váltáshoz szükséges pénzmennyiséget hozzon magával, lehetőleg kerülendő a készpénz visszaadást.
Az új jelentkezők kiértesítésére, a tagok befizetése után kerül sor februárban.
Amennyiben kérdés merül fel, telefonon Rácz Istvántól lehet bővebb felvilágosítást kérni (0620/424-1700)
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Közeledik a 2020-as év vége. Egyesületünk sikeres évet tudhat maga mögött, mind a saját, mind a vásárolt halakból származó telepítések nagyon jól sikerültek és mindezek mellett még pályázati források bevonása is sikerült (450 mázsa feletti nemeshal telepítése mellett még a 2021-es év indítására is eltároltunk a gazdaságban 3 nyaras ponty állományt).
Az ünnepekhez közeledve, a sikeres év zárásaként szeretnénk egyesületi tagjainknak kedveskedni egy kis meglepetéssel:
- az idei évre vonatkozó kvótát +2 db ponty elviteli lehetőségével megemeljük (maximum 62 nemeshal elvitele a 2020-as évben, ami akár teljes egészében ponty is lehet),
- a decemberi ponty kvótát +4 db hal elvitel lehetőségével megemeljük (a megemelt éves kvóta keretén belül),
- egyesületi tagjainkat egy meleg ital erejéig vendégül látjuk a Horgásztanyán.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
PAHE Vezetőség
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Horgásztanya nyitva tartása az ünnepek alatt az alábbiak szerint változik! Napijegy vásárlás kizárólag nyitva tartási időben lehetséges.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Paksi Horgásztanya üzemeltetői
Egyesületünk a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával egynyaras csuka telepítést is végrehajtott az alábbiak szerint:
- 240 kg kihelyezése történt a gazdaságba, továbbnevelés céljából
- 181 kg a Kondor tavunkba
- 59 kg az V-ös tavunkba
Reményeink szerint a jövő évben a rablóhalas programunk keretében végrehajtott lépések, telepítések meghozzák a várt eredményt és szép fogásokat eredményeznek horgászaink részére!
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
A korábbi hír szerint a pontos telepítési adatok az alábbiak voltak:
- 353 kg süllő kihelyezése történt meg a Füzes IV-be
- 375 kg csuka kihelyezése történt meg a Kondorba
- 720 kg keszeg kihelyezése történt meg a Füzes IV. illetve Füzes VI tavakba
- 800 kg keszeg kihelyezése fog megtörténni november 30-án a Kondorba
A rablóhalakra vonatkozóan elviteli tilalmat rendeltünk el november 23. 05.00 órától december 02-a, 24.00 óráig.
Jelen program a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Egyesületünk november 23-án pályázati forrás elnyerésével süllőt, november 25-én csukát és keszeget telepít Horgásztavainkba.
A rablóhalakra vonatkozóan elviteli tilalmat rendelünk el november 23. 05.00 órától december 02-a, 24.00 óráig.
A telepítés pontos adatait a szállítást követően publikáljuk, a tényleges információk ismeretében.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
A MOHOSZ rendelete szerint a mai naptól, 2020.11.11-től az ÉJSZAKAI HORGÁSZAT IS TILOS!
Köszönjük a megértésüket!
Kérjük vigyázzanak saját és horgásztársaik egészségére!
Tovább >>
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések figyelembevételével az alábbi szabálymódosításokról született döntés:
EGYESÜLETI TAGOKRA vonatkozó VÁLTOZÁSOK:
NAPIJEGYES HORGÁSZAINK részére a korlátozások a továbbiakban is maradnak:
FIGYELEM! A pergetésre és harcsák elvitelére vonatkozó egyéb szabály nem változik, az a továbbiakban is érvényes minden horgászunkra!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) a vermelő harcsák védelmében maximum 15 grammos JIG fejek használata engedélyezett!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) TILOS a harcsák elvitele!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Befejeződtek 2020. évi halászataink, melynek eredményei az alábbiak szerint alakultak:
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
A téli időszakban a Horgásztanya Büfé 07.00 - 16.00 óra között tart nyitva, a hét minden napján.
Az első két halászat eredményei számokban:
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Egyesületünk októberben megkezdi 2020. évi őszi halászatait, telepítéseit.
Tájékoztatásul a tervezett halászati időpontok:
· 2020.10.11.: Halágy, 7. sz. és 2. sz. tó
· 2020.10.17. (és 18).: 1. sz. tó
· 2020.10. 24 és 25.: 3. sz. tó
A halászati eredményekről, telepítési adatokról az eredmények ismeretében folyamatosan tájékoztatást adunk!
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Egyesületünk szeptember 10-én (csütörtök) 20 mázsa pontyot telepít a Kondor (5 mázsa) illetve Füzes IV. és V-ös tavunkba (7,5 illetve 7,5 mázsa). A telepítendő halak átlagsúlya 2,2 kg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
A közgyűlésen tisztségviselő választásra is sor kerül, az alábbi személyi változásokról okán.
Egyesületünk a mai napon összesen 10 mázsa pontyot telepít a Kondor illetve Füzes IV. és V-ös tavunkba. A telepítendő halak becsült átlagsúlya 2 kg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Folyamatosan frissülnek a 2020. évi Maratoni horgászverseny eredményei. A verseny alakulása online nyomon követhető, köszönet érte a Govern-Soft-nak és a szervező csapatnak.
Üdvözlettel
PAHE Versenyszervezők
Egyesületünk 2020. június 23-án összesen 10 mázsa pontyot telepít a Füzes IV-es tavunkba. A halak várható átlagsúlya 2 kg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Egyesületünk 2020. június 16-án összesen 10 mázsa pontyot telepít a Kondor illetve Füzes IV. és V-ös tavunkba. A telepített halak átlagsúlya 2,3 kg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgásztaván az idei évben is megrendezésre kerül tagjaink részére a MARATONI horgászverseny, melyre 3 fős csapatok nevezését várjuk.
A verseny módosított időpontja: 2020. július 03 - 05.
Nevezési díj: 30000 Ft/csapat
Nevezési határidő: 2020. 06. 22.
Versenyre nevezni a Paksi Horgásztanyán lehet. Információ a 06-20/5719565 telefonszámon.
Versenykiírás:
2020_Maratoni.pdf
Üdvözlettel
PAHE Versenyszervezők
Az elmúlt időszakban a büfével és a napijegy értékesítéssel kapcsolatban megteremtettük a feltételeket, hogy a lehető legnagyobb biztonságot garantálva ezen tevékenységeink újra működjenek.
Április 2-től a büfét, illetve a napijegy értékesítést is ezzel együtt újra indítjuk, ablakon keresztüli kiszolgálással.
Nyitvatartási idő 6.00 - 15.00
Természetesen a továbbiakban is a legfontosabb az önök és környezetünk egészségének védelme így kérjük fokozottan tartsák be a 71/2020 (III.27.) Kormányrendeletben foglalt szabályokat, távolságtartási feltételeket.
Kérjük vigyázzanak saját és horgásztársaik egészségére!
A 71/2020 (III.27.) Kormányrendelet 2020. Március 28-tól lép életbe. A rendelet a sporthorgászatot egyéni szabadidős tevékenységként nem tiltja, ha a nem ugyanazon háztartásban élőkre vonatkozó távolságtartási szabályok (másoktól legalább 1,5 m) betartásra kerülnek.
Kérjük a rendelet és a MOHOSZ Hirdetmény szerinti szabályok betartásával horgásszanak tavainkon! A napijegyek értékesítése és a horgászbüfé nyitva tartása a továbbiakban is szünetel.
Megértésüket köszönjük!
Kérjük vigyázzanak saját és horgásztársaik egészségére!
Tagjaink a horgásztavakon horgászhatnak, saját felelősségükre. Kérjük a horgászat során kiemelt figyelmet fordítsanak saját és horgásztársaik egészségére.
Üdvözlettel,
PAHE Vezetőség
Tájékoztatjuk önöket, hogy egyesületünk kísérleti jelleggel süllőfészkeket helyez ki a horgásztavakon. A fészkek jelölése a felszínen úszó bójákkal történik. Kérjük önöket, lehetőleg a fészkek környékét ne háborgassák, ne szedjék fel azokat, azok nem etetett helyeket jelölnek. Lehetőség szerint olyan távol helyezzük el azokat a parttól, hogy ne zavarják a horgászható helyeket, de előfordulhat, hogy egy-két fészek közelebb kerül (pl a kiserdőbe az V-ös tóba hátul a tanyánál).
Megértésüket köszönjük
PAHE vezetőség
Egyesületünk az alábbi időpontokban tart "pót" jegykiadási alkalmakat.
A jegykiadások részletes tájékoztatója az alábbiakban:
Tajekoztato_jegykiadas_2020.pdf
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyesületi büfé átalakítási munkái befejeződtek, a büfé megnyitott.
Nyitvatartási idő 06.00 - 18.00
Elérhetőség:
További részletek, fejlesztési ötletek hamarosan.
Bízunk benne, hogy a változások mindenki tetszését elnyerik.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Egyesületünk 2020. január 30-án, 08.00-16.00 óra, valamint 2020. február 10-én 08.00-16.00 óra között jegykiadást tart a Csengey Dénes Kulturális Központban.
A részletes tájékoztató az alábbiakban:
Tajekoztato_jegykiadas_2020.pdf
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Egyesületünk vezetősége új büfé gondnoki szerződést kötött, így 2019. december 23-tól új üzemeltető fogja a büfé és szállás gondnoki feladatait ellátni.
Az átmeneti időszakban a büfé működése szünetelni fog, a helyiség felújítása és működési engedélyek megszerzése miatt, várhatóan 2020. január végéig (a nyitás pontos időpontjáról tájékoztatást fogunk adni).
Az átmeneti időszakban a napijegy értékesítés - az egyesületi tárgyalóban, a büfé épületében - az alábbiak szerint fog történni:
2019. december 23. 07.00 és 10.00 óra között
2019. december 24. 07.00 és 10.00 óra között
2019. december 25-én, 26-án a napijegy értékesítés szünetel
2019. december 27-től (a nyitás napjáig, várhatóan) - január végéig napjegy értékesítés 07.00 és 11.00 óra között
Az átmeneti időszakra már csali, etetőanyag és kávé automaták kihelyezése fog történni a közösségi épületnél, melyek a továbbiakban is az önök kényelmét fogják szolgálni a büfé nyitva tartásán kívüli időszakokban.
Szeretnénk ezúton is megköszönni Tancsa Tamásnak az egyesület érdekében, életében végzett lelkiismeretes, áldozatos munkáját, köszönjük az eddigi közös éveket.
Szeretnénk ezúton is sikeres, eredményes és az egyesület hírnevét tovább öregbítő munkaéveket kívánni Bátor Zsoltnak, a Bátor Horgászcentrum (Szekszárd) tulajdonosának, a büfé üzemeltetői és a szállás gondnoki feladataihoz.
Kívánunk minden kedves tagtársunknak, horgászunknak békés, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog új évet.
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE Vezetőség
Egyesületünk befejezte 2019. évi őszi halászatait. Tájékoztatásul az eddigi kihelyezések, halfajonként, vízterületenként:
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a horgász büfé Mindenszentek napján, 2019. november 01-én (pénteken) reggel 7 órától, délután 14 óráig tart nyitva!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések és a várható novemberi időjárási körülmények figyelembe vételével 2019. november 30-ig tagjainknak meghosszabbítjuk az éjszakai horgászati lehetőséget.
A fentiek figyelembe vételével az alábbiak szerint engedélyezett a horgászat:
FIGYELEM! A pergetésre és harcsák fogására, elvitelére vonatkozó szabály nem változik!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) a vermelő harcsák védelmében maximum 15 grammos JIG fejek használata engedélyezett!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) TILOS a harcsák fogása, elvitele!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2019. október 28-tól; 2020. március 31-ig az egyesületi büfé nyitvatartási ideje az alábbiak szerint változik:
Hétfőtől - Vasárnapig 7 órától - 16 óráig
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy VI-os tavunkon a korlátozás alá nem eső halfajok elviteli tilalmát (következő rendelkezésig) a mai nappal feloldjuk.
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a büfé villamos hálózat időszakos karbantartása miatt korlátozott körülmények között fog működni 2019. október 6-án, a délelőtti órákban!
Ebben az időszakban a napijegy értékesítés is kézi kitöltéssel fog működni!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Egyesületünk 2019. október 16 - október 20. között rendezi az V. PAHE bojlis kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
V_PAHE_bojlis_kupa.pdf
A verseny idején az V-ös tó részlegesen kerül lezárásra, a mellékelt tájékoztatóban szereplő kiosztás szerint.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Egyesületünk októberben megkezdi 2019. évi őszi halászatait, telepítéseit.
Tájékoztatásul a tervezett halászati időpontok:
· 2019.10.15. - 7. sz. tó és 2. sz. tó
· 2019.10.18. - 1. sz. tó
· 2019.10. 24 és 25. - 3. sz. tó
A halászati eredményekről, telepítési adatokról az eredmények ismeretében tájékoztatást adunk!
Eredményes horgászatot kívánunk!
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk szeptember 07-én rendezi meg 2019. évi Családi Napját. A részletes program és kiírás a mellékletben.
Érdeklődni az egyesületi büfében már lehet.
csaladi_nap_2019.pdf
Szeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Egyesületünk 2019. augusztus 06-án 20 mázsa pontyot telepít a Kondor illetve Füzes IV. és V-ös tavunkba. A telepített halak átlagsúlya 2-2,5 kg körül várható.
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE vezetőség
Egyesületünk 2019. szeptember 12 - 15. között rendezi meg a XIII. Pontyfogó kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el:
XIII_Pontyfogo_Kupa_versenykiiras.pdf
A hétvégén (2019.06.29-30.) megrendezett Villamosenergia-ipari Horgász Találkozó eredményei az alábbi dokumentumokban elérhetőek.
Gratulálunk a résztvevőknek, köszönjük a verseny megrendezésével, korlátozásaival kapcsolatos türelmüket.
Csapatverseny végeredmény_A_ osztály.pdf Csapatverseny végeredmény_B_osztály.pdf Egyéni végeredmény_A_osztály.pdf Egyéni végeredmény_B_osztály.pdf Legeredményesebb Társaság.pdf Mi vagyunk a legjobbak_végeredmény.pdf
Külön gratulálunk hazai csapatainknak és versenyzőinknek az elért eredményekhez.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak!
Az e hétvégén (2019.06.29-30.) Villamosenergia-ipari Horgász Találkozó miatt a térképen jelölt partszakaszok időben csak korlátozottan horgászhatók.
A korlátozás ideje:
A fent megjelölt időszakokon kívül a teljes partszakaszok horgászhatók,de kérjük, hogy a rajthelyen található táblát ne távolítsák el.
palyaterkep_2019.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Ahogy bizonyára érzékeltétek az elmúlt időszakban számos haltetem jelent meg a horgásztavakban, mely jelenség kapcsán igyekeztünk a lehető legtöbb információt. véleményt begyűjteni, értékelni, a közgyűlésen illetve egyéb formákon hozzánk érkezett kérdéseket megválaszolni. Országos viszonylatban már 2018-ban is tapasztalt halpusztulási jelenségek miatt jó összefoglaló cikkek is megjelentek, Dr. Gorda Sándor halgazdálkodási, halászati szakértő, a KHESZ Halgazdálkodási Bizottsága elnökének tollából.
Az illusztrációk nélküli tartalmat az alábbiakban kiemeljük:
Ponty
Hazánkban jelenleg legelterjedtebb megbetegedést és elhullást a ponty ödéma vírus okozza. A megbetegedést egy eddig még nem besorolt Pox, vagy himlő típusú vírus okozza, melyet először 1974–ben Japánban egy koi ponty állományban 80 % elhullással járó járványból származó halakból mutattak ki. Észak-Amerikába importált koi ponttyal hurcolták be, majd 2009 -től Európa számos országának koi állományaiban is észlelték a fertőzést. 2012-ben az Egyesült Királyságban közönséges pontyban is megjelent, majd később egyre több európai országban koiból és pontyból is kimutatták a vírust. Az eddigi fertőzési kísérletek eredményei alapján pontyon kívül más halfajt, és az embert sem betegíti meg, viszont bizonyos halfajok vírus átvivő szerepe nem zárható ki. A betegség terjedése még nem teljesen tisztázott.
Hazánkban először 2015-ben mutatkoztak olyan jelek, melyek a vírus megjelenésére utaltak. Biztonsággal meghatározni csak 2016 második fele óta tudjuk, melynek eredményeként 2017 elején már számos tógazdasági és természetesvízi állományban (állóvizekben) kimutatták. Feltételezhető, hogy a szórvány elhullás folyóinkban a sodrás és a víz alatti akadók miatt észrevétlen marad. A fertőzés nem jár szemmel jól látható külső tünetekkel, elsősorban a kopoltyú lemezeken jelennek meg barnás, majd fehéres elhalt részek. A megbetegedett pontyok az alzat fölött állnak, nem mozognak és nem is táplálkoznak. Általában az alzaton pusztulnak el, így a víz felszínére csak később, a bomlási folyamatok előrehaladtával emelkednek, így a víz felszínén úszó agonizáló, élő egyedek begyűjtése sem lehetséges.
A vírus nem okoz hirtelen tömeges elhullást, naponta 5-6-10 darab hulla jelentkezik csak a víz felszínén, majd 2-3 napon keresztül nem észlelhető elhullás, melyet újabb 8-10 darab hulla megjelenése követ.
A fertőzés folyamata, a vírust hordozó egyéb halfajok, élőlények vagy eszközök (pl. haltartó) szerepe még nem tisztázottak. Még az sem tisztázott, hogy a vírus milyen hőmérsékleti tartományban betegíti meg a pontyokat. Személyes tapasztalataim alapján elmondható, hogy a vízhőmérséklet 13-14 oC-ra történő melegedését követően jelentkeznek az első elhullott példányok. Mások szerint viszont a vírus 22-24 oC-os vízhőmérséklet fölött már nem fertőz. Mivel a vírus emberre nem veszélyes, így a fertőzött pontyok kifogásukat követően fogyaszthatók.
Mint a vírusokkal szemben általában ebben az esetben sincs lehetőség a közvetlen gyógykezelésre, a vakcinázás (azaz minden egyes ponty beoltása legyengített vírussal) pedig teljességgel kivitelezhetetlen. Klinikailag még nem igazolt, csak tapasztalat, hogy azok az egyedek, amelyek túlélték a fertőzést ellenállóvá válnak a vírussal szemben. Mindenképpen tisztázásra szorul, hogy a pontyok válnak ellenállóvá és a vízhőmérséklet csak hibásan lett összekapcsolva a rezisztencia kialakulásával (azaz a nyári meleg időszakkal), vagy valóban a magasabb vízhőmérsékletnek van gátló hatása.
Egy eddig fertőzésmentes vízterületre himlő vírussal fertőzött ponty állomány telepítése esetén először a nagytestű egyedek hullnak el, mert ezek ellenállóképessége vagy gyengébb, mint a fiatalabb egyedeké vagy pedig egyéb fertőzésekkel (paraziták, baktériumok, gombák) koruknál fogva terheltebbek. Érdekes tapasztalati megállapítás, hogy a pikkelyes pontyok elhullása gyakoribb, mint a tükrös egyedeké.
A ponty esetében gyakori tavaszi, nyár eleji jelenség a fekélyes bőrgyulladás, amikor elsősorban a pontyokon a szövetek mélyébe terjedő fekélyek jelennek meg. Ez egy baktérium okozta, elhúzódó betegség, amely gyakran előfordul, mivel a tél folyamán legyengülő kondíció, majd a tavaszi hirtelen felmelegedés hatására meginduló táplálkozás során a bélbe kerülő baktériumok „kisebesítik” a legyengült halakat. A betegség antibiotikum etetésével jól orvosolható, de a halak maguktól is meggyógyulnak, amikor jó környezeti körülmények közé kerülnek (vízminőség) és megfelelő táplálékbázis áll a rendelkezésükre. Természetesen az antibiotikummal és fürdetéssel kezelt halak gyógyulásához rövidebb időre van szükség, mint a természetes folyamatokhoz.
Törpeharcsa
A törpeharcsának is van egy speciális herpesz vírus okozta betegsége, amely általában akkor okoz tömeges elhullást, amikor állománya egy adott vízterületen túlszaporodik. Ilyenkor az átfertőzés lehetősége megnő, valamint a halak legyengülnek a rendelkezésre álló táplálékbázis, így kondíciójuk lecsökkenése miatt. Ez a törpeharcsa betegség általában 6-8 évente észlelhető az állományokban, amikor tömeges elhullás formájában jelentkezik.
Busa, amur
A beérkezett információk szerint szórványos busa és kisebb mértékben amur elhullások is előfordultak az egyesületek vízterületein. Feltételezhető, hogy ezek oka a két faj számára kedvezőtlen hideg téli és kora tavaszi időszakot követő hirtelen felmelegedés. A hosszú hideg periódusban a halak elhasználták a téli tartalék energiájukat, majd a hirtelen jött melegben ezt képtelenek voltak megfelelő mértékben és ütemben pótolni.”
Dr. Gorda Sándor
KHESZ Halgazdálkodási Bizottság elnök
okleveles halászati szakmérnök
A cikkek megnyithatók a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének honlapjáról.
Tisztelt Egyesületi Tagok, Kedves Horgásztársak!
A horgásztavak területén, az alábbi képen jelölt ponton fúrási- és talajvizsgálati kutatások történnek 2019.05.10-2019.05.30. közötti időszakban.
A kutatási tevékenység kapcsán türelmüket és megértésüket kérjük. A kutatást végző szakemberek igyekeznek a legkisebb zavarással végezni munkájukat.
Köszönettel
PAHE Vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgásztaván az idei évben is megrendezésre kerül tagjaink részére a MARATONI horgászverseny, melyre 3 fős csapatok nevezését várjuk.
Időpontja: 2019. június 07 - 09.
Nevezési díj: 30000 Ft/csapat
Nevezési határidő: 2019. 05. 27.
A versenyen való indulási szándékotokat jelezzétek Tancsa Tamás gondnoknál a nevezési díj egyidejű befizetésével.
Maratoni_2019.pdf
Üdvözlettel
PAHE Versenyszervezők
Tisztelettel meghívjuk az egyesület közgyűlésére, amelyet az ESZI Nagyelőadóban (Paks, Dózsa György utca 95) 2019. április 29-én, 16.00 órakor tartunk.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja 2019. április 29. 16.15, amely az eredetileg megadott napirendi pontokkal kerül megtartásra és a megjelent létszámtól függetlenül határozatképes.
Napirendi pontok:
2018 évi Vezetőségi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2018 évi Pénzforgalmi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2018 évi Felügyelő bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2018 évi Fegyelmi bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2019 évi Költségvetés ismertetése, elfogadtatása
Egyesületi tagokkal történő szerződéskötésre felhatalmazás 2019. évre
Egyebek
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
A Közgyűlés írásos anyagai az Alapszabálynak megfelelően elektronikus formátumban elérhetőek az alábbi linken, illetve a horgásztanyán papír formátumban.
0_Meghivo kozgyulesre 2019.pdf 1_Vezetosegi beszamolo 2018_év.pdf 2_Penforgalmi beszamolo_Eredmeny kimutatás_2018.pdf 2_Penforgalmi beszamolo_Merleg 2018.pdf 2_Penforgalmi beszamolo_Penzforgalom_2018.pdf 3_Felugyelo Bizottsag_2018.pdf 4_Fegyelmi Bizottsag 2018.pdf 4_Fegyelmi Szabalyzat modositasi javaslat.pdf
A vezetőség nevében:
Aradi János
elnök
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2019. április 8-11. között a veszélyesnek minősített fák kivágási munkái, illetve a 4-es tó dunai és kerítés melletti útszakaszainak javítási munkái miatt időleges útlezárások, korlátozások várhatóak.
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Egyesületünk 2019. április 01-én 1393 kg 4 nyaras pontyot telepített a Kondor illetve Füzes IV. tavunkba. A telepített halak átlagsúlya 3 kg felett volt.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy időlegesen lezárjuk a Kondor hidat, 2019. 04. 01-jén, a híd felújítási, festési munkáinak idejére.
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Füzes VI-os tavunkon az év végén feloldott általános, hal elviteli tilalmat újra elrendeljük, 2019. március 02-től. A tavon – újabb rendelkezésig – kizárólag sporthorgászat, versenyhorgászat céljából engedélyezett a horgászat.
A rendelkezés minden horgászunkra érvényes.
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Egyesületünk 2019. február 28-án, 14.00-17.00 óra között pót jegykiadást tart az egyesületi Horgásztanyán.
Aki nincs még regisztrálva az országos rendszerben, kérjük az adókártyáját is hozza magával. A jegykiadáson a regisztrációra is biztosítunk lehetőséget, segítséget.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2018. évi fogási naplók leadási határideje is erre a napra esik.
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a büfé a jegykiadás napján, 2019. február 21-én (csütörtökön) ZÁRVA tart!
Ezen a napon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
A 2019. évi jegykiadással kapcsolatos információk az alábbi tájékoztatóban szerepelnek. Az Egyesületen kívüli feltételek nem teljesülése miatti csúszásért elnézést kérünk. A jelenlegi információk alapján a jegykiadás feltételei biztosítottak, a jegykiadásokat az alábbi időpontokban tervezzük:
JEGYKIADÁSI IDŐPONTOK:
JEGYKIADÁS HELYE: Csengey Dénes Kulturális Központ (VMK), 7030 Paks, Gagarin u. 2.
A jegykiadásokon az új rendszer bevezetéséből adódó esetleges problémák, torlódások miatt előre is türelmüket kérjük. A fentieken kívül további jegyváltásra is biztosítunk időpontot, mely később kerül meghirdetésre, az első kiadások tapasztalatai alapján.
Tajekoztato_jegykiadas_2019.pdf
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé nyitási időpontja változott, figyelembe véve az első jegykiadási időpontot.
Nyitás Február 08.-án (hétfő) 7.00-kor
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
A 2019. évi jegykiadással kapcsolatos információk az alábbi tájékoztatóban szerepelnek. Sajnos egyelőre az Egyesületen kívüli feltételek nem teljesülése miatt még nem tudunk pontos időpontot hirdetni.
Kérjük türelmeteket és kísérjétek figyelemmel a hirdetményeket, a jegykiadások időpontjait jelezni fogjuk.
Jegykiadas_horgaszkartya_info_2019_01_08_.pdf
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé nyitási időpontja változott, felújítási munkák miatt.
Nyitás Január 14.-én (hétfő) 7.00-kor
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ünnepek idején, az alábbi nyitvatartási idő szerint üzemel az egyesületi büfé:
December 24-én 7.00-től - 13.00-ig
December 25-én ZÁRVA
December 26-án 8.00-tól - 13.00-ig
December 27 - 31. időszakban 8.00 - 14.00 között
Január 1 - 6. időszakban ZÁRVA
Nyitás Január 7.-én (hétfő) 7.00-kor
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. november 6-án, 750 kg csuka telepítése történt a Kondor tavunkba, 1-3 kg közötti példányokból.
A telepítést követően átmeneti időszakra (November 20-a, 24.00 óráig) a csuka elvitele az egész tórendszeren TILTOTT!
Kérünk minden kedves horgászunkat, amennyiben csukát fognak a tiltási időszaki idején, azokat kíméletesen helyezzék vissza élőhelyére!
Üdvözlettel
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések és a várható novemberi időjárási körülmények figyelembe vételével 2018. november 30-ig tagjainknak meghosszabbítjuk az éjszakai horgászati lehetőséget.
A fentiek figyelembe vételével az alábbiak szerint engedélyezett a horgászat:
FIGYELEM! A pergetésre és harcsák fogására, elvitelére vonatkozó szabály nem változik!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) a vermelő harcsák védelmében maximum 15 grammos JIG fejek használata engedélyezett!
A téli időszakban (november 1. – február 28. között) TILOS a harcsák fogása, elvitele!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Egyesületünk befejezte 2018. évi őszi halászatait. Tájékoztatásul az eddigi kihelyezések, halfajonként, vízterületenként:
Eredményes horgászatot kívánunk!
PAHE Vezetőség
A Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya halászati őri/társadalmi halőri tanfolyamot és alapvizsgát szervez. A tanfolyamon való részvétel feltétele a vizsgának!
Időpont: 2018. november 22.
Regisztráció: 9.00-10.00 óra
Tanfolyam: 10.00 - 11.00 óra
Vizsga: 11.00 óra
Helyszín: Szekszárd, Tormay Béla u. 18. Tormay Béla terem.
Jelentkezés módja: a mellékelt, letölthető adatlap kitöltésével és leadásával (postai út, személyes leadás, vagy epapir szolgáltatáson keresztül)
halori_vizsga_2018_november.pdf halori_vizsga_2018_november_jelentkezes.pdf
Tolna Megyei Kormányhivatal
Szekszárdi Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Földművelésügyi Osztálya
Egyesületünk megkezdi 2018. évi őszi halászatait, telepítéseit.
Tájékoztatásul a tervezett halászati időpontok:
· 2018.10.12. - 7. sz. tó és 2. sz. tó
· 2018.10.18. - 1. sz. tó
· 2018.10. 25 és 26. - 3. sz. tó
A halászati eredményekről, telepítési adatokról az eredmények ismeretében tájékoztatást adunk!
Eredményes horgászatot kívánunk!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy VI-os tavunkon a korlátozás alá nem eső halfajok elviteli tilalmát (következő rendelkezésig) a mai nappal feloldjuk.
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Horgászkártya regisztrációra lesz lehetősége annak, aki nem tudja elvégezni az igénylést! A várakozási idő csökkentése érdekében időpont előjegyzést lehet kérni a Horgásztanyán nyitva tartási időben vagy a 0620/571-9565 telefonszámon. Kérjük adókártyát hozzanak magukkal a regisztrációra!
Időpontok:
2018.10.15. (hétfő) 9-12 óra illetve 14-17 óra között (10 percenkénti felosztásban)
2018.10.18. (csütörtök) 9-12 óra illetve 14-17 óra között (10 percenkénti felosztásban)
A kártya igényléséhez rövid útmutatót készített Rácz István, mely az alábbi linken elérhető:
Horgaszkartya_igenyles_rovid_leiras.pdf
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a büfé áramszünet miatt ZÁRVA tart 2018. október 16-án, 12.00-16.00 óra között!
Ebben az időszakban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Horgászkártya regisztrációra lesz lehetősége annak, aki nem tudja elvégezni az igénylést! A várakozási idő csökkentése érdekében időpont előjegyzést lehet kérni a Horgásztanyán nyitva tartási időben vagy a 0620/571-9565 telefonszámon. Kérjük adókártyát hozzanak magukkal a regisztrációra!
Időpontok:
2018.10.02. (kedd) 9-12 óra illetve 14-17 óra között (10 percenkénti felosztásban)
2018.10.04. (csütörtök) 9-12 óra illetve 14-17 óra között (10 percenkénti felosztásban)
A kártya igényléséhez rövid útmutatót készített Rácz István, mely az alábbi linken elérhető:
Horgaszkartya_igenyles_rovid_leiras.pdf
PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk szeptember 22-én rendezi meg 2018. évi Családi Napját, az eredetileg tervezett időponttól eltérően (szeptember 1.) A részletes program és kiírás a mellékletben.
Érdeklődni az egyesületi büfében már lehet.
Csaladi_nap_2018.pdf
Szeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
A 36. Villamosenergia-ipari Horgászverseny miatt a térképen jelölt szakaszokat 2018.08.11-én 12.00-19.00 óra között, valamint 2018.08.12-én 06.00-13.00 között lezárjuk.
A Kondor és a nem jelölt szakaszok a lezárás idején is horgászhatók.
Palyaterkep_Iparagi_2018.pdf
Megértéseteket köszönjük!
Vezetőség
Egyesületünk 2018. augusztus 8-án 10 mázsa 3 nyaras pontyot telepített a Füzes IV-be. A telepített halak becsült átlagsúlya 2,8 kg.
Ugyanekkor a VI-os tóba 3 mázsa ponty került kihelyezésre.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Egyesületünk 2018. július 18 - július 22. között rendezi a IV. PAHE bojlis kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
IV_etetohajos_PAHE_verseny (2).pdf
A verseny idején az V-ös tó részlegesen kerül lezárásra, a mellékelt tájékoztatóban szereplő kiosztás szerint.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A horgásztavak akadó mentesítése érdekében a korábbi években megkezdett környezetvédelmi napokat a 2018-as évben tovább folytatjuk. Az elmúlt években a bennszakadt zsinórok eltávolításával „hihetetlen” mennyiségű „mesterséges” akadótól szabadítottuk meg tavainkat.
Fentiek figyelembe vételével az egyesület vezetősége július 16-17-18-ra (hétfő, kedd, szerda) 14-20 óra között további „zsinórmentesítési” munkákat szervez a IV-es számú FÜZES tavunkon . Kérjük, hogy a munkálatok alatt az érintett szakaszokon az „esetleges kellemetlenségek, zavaró hatások” figyelembe vételével horgásszanak.
A környezetvédelmi napokon várjuk azokat a tagjainkat, akik támogatják a vezetőség ezen törekvéseit, és munkájukkal segíteni szándékoznak a kulturált környezet kialakítását. Amennyiben a fenti munka elvégzésében szeretnének segíteni bennünket, kérjük Szabó Gézánál (tel.: 06-20/365-9846) jelentkezzenek.
Akadomentesites_4_es_tavon_2018.pdfÜdvözlettel
PAHE Vezetőség
Bizonyára már értesültetek róla, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség az idei évben tervezi a papír alapú horgászigazolványok cseréjét plasztik kártyára, melyről az alábbi információkat tesszük közzé:
A kártyával kapcsolatos horgász regisztráció és a Magyar Horgászkártya igénylések egy része várhatóan online felületen keresztül – beleértve a kártyadíj csekken vagy online, bankkártyával történő fizetését is – a horgász által önállóan, külső segítség bevonása nélkül is elvégezhető lesz.
A regisztráció/kártyaigénylés feltételei:
(1) legalább Windows 7 futtatására képes PC (2) multifunkciós nyomtató (képes legyen szkennelésre), vagy külön nyomtató és szkenner (3) stabil, legalább 1 Mb/s le-, és feltöltési sebességgel rendelkező internetelérés (4) alapvető számítástechnikai feladatok elvégzését ellátni képes felhasználó (böngésző használat)
Ennek kapcsán kérünk minden horgászegyesületi tagot, aki rendelkezik internet eléréssel, vagy a családban van olyan, aki a regisztrációt el tudja végezni a rendszer élesítése után, (várhatóan szeptember 1. ) az átállás segítése érdekében önállóan végezze el a kártya igénylését.
A regisztrációs és kártyaigénylési folyamat lebonyolítsa érdekében a személyesen történő regisztrációhoz a terveink szerint az egyesület is segítséget fog nyújtani azoknak, akik a fenti feltételeknek nem tudnak megfelelni. Erre egy előre meghirdetett időpontban és helyen - a jegykiadás mintájára - lehetőséget biztosítunk, valamint segítséget nyújtunk a horgász kártya igénylés rögzítésére.
Paks, 2018.07.02.
PAHE Vezetőség
A mára meghirdetett Közgyűlés helyszíne (ESZI nagy előadó) az iskola előtti járda felújítása miatt a gimnázium udvarán keresztül, vagy az ESZI Sportcsarnok felől közelíthető meg.
A kellemetlenségért elnézést kérünk.
Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az egyesület közgyűlésére, amelyet az ESZI Nagyelőadóban (Paks, Dózsa György utca 95) 2018. május 17-én, 16.00 órakor tartunk.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja 2018. május 17. 16.15, amely az eredetileg megadott napirendi pontokkal kerül megtartásra és a megjelent létszámtól függetlenül határozatképes.
Napirendi pontok:
2017 évi Vezetőségi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Pénzforgalmi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Felügyelő bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Fegyelmi bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2018 évi Költségvetés ismertetése, elfogadtatása
Egyesületi tagokkal történő szerződéskötésre felhatalmazás 2018. évre
Egyebek
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
A Közgyűlés írásos anyagai az Alapszabálynak megfelelően az egyesület honlapján kerülnek publikálásra elektronikus formátumban, illetve a horgásztanyán kerülnek kihelyezésre papír formátumban.
Meghi%CC%81vo%CC%81 ko%CC%88zgyu%CC%8Ble%CC%81s 2018.pdf 1_napirend_KGY_beszámoló_2017.pdf 2_napirend_pénzforgalmi_beszámoló_2017.pdf 3_napirend_Felügyelő Bizottsági beszámoló_2017.pdf 4_napirend_Fegyelmi_Bizottság_beszámoló_2017.pdf 5_napirend_2018_évi_Ktg_terv.pdf 7_napirend_felhatalmazás szerződéskötésre_2018.pdf Egyebek_Fegyelmi Szaba%CC%81lyzat módosítása - 2018.pdf
A vezetőség nevében:
Aradi János
elnök
Egyesületünk 2018. Május 16-án 10 mázsa 3 nyaras pontyot telepít a Füzes IV-be. A telepített halak becsült átlagsúlya 2 kg.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Tisztelettel meghívjuk az egyesület közgyűlésére, amelyet az ESZI Nagyelőadóban (Paks, Dózsa György utca 95) 2018. május 17-én, 16.00 órakor tartunk.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja 2018. május 17. 16.15, amely az eredetileg megadott napirendi pontokkal kerül megtartásra és a megjelent létszámtól függetlenül határozatképes.
Napirendi pontok:
2017 évi Vezetőségi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Pénzforgalmi beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Felügyelő bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2017 évi Fegyelmi bizottság beszámoló ismertetése, elfogadtatása
2018 évi Költségvetés ismertetése, elfogadtatása
Egyesületi tagokkal történő szerződéskötésre felhatalmazás 2018. évre
Egyebek
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
A Közgyűlés írásos anyagai az Alapszabálynak megfelelően az egyesület honlapján kerülnek publikálásra elektronikus formátumban, illetve a horgásztanyán kerülnek kihelyezésre papír formátumban.
Meghi%CC%81vo%CC%81 ko%CC%88zgyu%CC%8Ble%CC%81s 2018.pdf 1_napirend_KGY_beszámoló_2017.pdf 2_napirend_pénzforgalmi_beszámoló_2017.pdf 3_napirend_Felügyelő Bizottsági beszámoló_2017.pdf 4_napirend_Fegyelmi_Bizottság_beszámoló_2017.pdf 5_napirend_2018_évi_Ktg_terv.pdf 7_napirend_felhatalmazás szerződéskötésre_2018.pdf Egyebek_Fegyelmi Szaba%CC%81lyzat módosítása - 2018.pdf
A vezetőség nevében:
Aradi János
elnök
Egyesületünk 2018. Május 4-én 10 mázsa 3 nyaras pontyot telepítünk a Füzes V-be. A telepített halak átlagsúlya 2 kg.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Felhívjuk horgászaink figyelmét, hogy a vezetőség döntése értelmében 2018. május 01-től változik egyesületünk horgászrendje.
A változások az alábbiakat érintik (pirossal kiemelve a horgászrendben):
- sátorozási szabályok
- pergetési szabályok
- halakkal történő bánásmód
- méretkorlátozás (változás a ponty felső méret korlátozásában 60 cm helyett 55 cm)
Horgászrend_2018_v02.pdf
PAHE
Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Füzes VI-os tavunkon általános, hal elviteli tilalmat rendelünk el 2018. április 25-től. A tavon – újabb rendelkezésig – kizárólag sporthorgászat, versenyhorgászat céljából engedélyezett a horgászat.
A rendelkezés minden horgászunkra érvényes.
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk vendéghorgászaink figyelmét, hogy a vezetőség döntése értelmében 2018. május 01-től napijegy árainkat a mellékelt tájékoztató szerinti mértékben megemeljük.
Napijegy árlista - 2018.pdf
PAHE
Vezetőség
Egyesületünk 2018. Április 10-én 5 mázsa 4 nyaras pontyot telepítünk a Füzes tavakba. A telepített halak átlagsúlya 5 kg.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farsang István 2018. március 29-én, 59 éves korában elhunyt.
Temetése 2018. április 13-án (Péntek), 15 órakor a paksi Kálvária temetőben lesz.
"Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett."
Őszinte részvétünk: PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi napokon a büfé ZÁRVA tart!
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük. Kellemes húsvéti ünnepet kívánva!
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Az aktuális versenykiírások folyamatosan kerülnek feltöltésre. A kiírások a "Dokumentumtár - Publikus Anyagok" menüpontban, vagy az alábbi linken érhetőek el:
Üdvözlettel
PAHE
Elkészült, a megyei szövetséggel egyeztetett versenynaptárunk.
TOHOSZ_versenynaptar_2018.pdf
Üdvözlettel
PAHE
Azon tagjainknak, akiknek a januári és februári jegykiadás időpontjában nem volt alkalmuk a 2018. évre kiváltani horgászjegyüket, valamint rendezni a 2018. évi tagdíjukat, 2018.03.12-én 14.00 órától „pót jegykiadási” lehetőséget hirdetünk a Horgásztanyán.
Itt lehetőség nyílik a 2018. évi horgászjegy kiváltására és tagság meghosszabbítására.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2017 évi fogási napló leadási határideje 2018.02.28-án lejár. Amennyiben eddig nem adták le fogási naplójukat, akkor a Horgásztanyán nyitvatartási időben Tancsa Tamásnál, (20/571-9565), vagy VB PECAMÁNIA Horgászboltban (Paks, Dózsa Gy. út. 27.) azt megtehetik.
Az egyesülethez új tagként jelentkező horgászokat is ekkor várjuk 16.00 órától. Azok a jelentkezők, akik rendelkeztek 2017. évben Állami jeggyel, fogási naplóval és azt a kiadó egyesületnél leadták, vagy leadják február 28-ig, kérjük hozzanak a leadásról igazolást.
Amennyiben február 28-ig a napló leadása nem történik meg (vagy új tagok esetében igazolással nem bizonyítható a leadás ténye), csak emelt áron van lehetőségünk a 2018. évi Állami jegyet kiadni.
Kérjük azon tagjainkat, akik 2018. évre nem szándékoznak tagságukat megújítani, az alábbi nyilatkozatot kitöltve, aláírva azt a Horgásztanyán vagy VB Pecamánia horgászboltban adják le.
PAHE_tagsag_lemondas.pdf
PAHE
Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi napokon a büfé ZÁRVA tart!
Január 21. - Technikai okok miatt ZÁRVA!
Január 24. - Engedélyek kiadása miatt ZÁRVA!
Február 1. - Technikai okok miatt ZÁRVA!
Február 14. - Engedélyek kiadása miatt ZÁRVA!
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017. évi FOGÁSI NAPLÓK és TERÜLETI ENGEDÉLYEK érvényességi ideje – a folyamatos horgászati lehetőség megteremtése érdekében - 2018. január 31.
A 2018. évi jegykiadással kapcsolatos információk az alábbi tájékoztatóban szerepelnek.
2018_01_Tajekoztato_jegykiadas.pdf
Jegykiadási időpontok:
Egyesületünk a 2018-as évben sem hajt végre áremelést, az árak szövetségi áremelés miatt változnak! Részletes információ a mellékelt tájékoztatóban!
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ünnepek idején, az alábbi nyitvatartási idő szerint üzemel az egyesületi büfé:
December 24-én 8.00-tól - 13.00-ig
December 25-én, 26-án ZÁRVA
December 27 - 31. időszakban 8.00 - 14.00 között
Január 1 - 14. időszakban ZÁRVA
Nyitás Január 15.-én (hétfő) 7.00-kor
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések és a várható novemberi időjárási körülmények figyelembe vételével 2017. november 30-ig tagjainknak meghosszabbítjuk az éjszakai horgászati lehetőséget.
A fentiek figyelembe vételével az alábbiak szerint engedélyezett a horgászat:
Napijegyes vendégeinknek 2017. Október 01-től 06.00-19.00 óra közötti időszakban engedélyezett a horgászat!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület PAHE ÉVADZÁRÓ KUPA HORGÁSZVERSENYT RENDEZ A VI-OS TAVUNKON.
Időpont: 2017.10.22-én 06.00 órától.
Kategóriák:
1. Feeder,
2. Finomszerelékes úszós.
Nevezési díj: 4.000 Ft/fő
Díjazás: Kategóriánként az I.-III. helyezettek
Időrend:
Regisztráció 06.00-tól
Sorsolás 06.30
Felkészülés 07.00-08.15
Etetés 08.15-08.30
Halfogó verseny 08.30-13.30
Mérlegelés 13.30-től
Eredményhird. 15.00
Jelentkezési határidő : 2017.10.18 szerda.
Jelentkezni lehet:
Tancsa Tamás 06/20 571-9565,
Bálint Károly 06/30 904-5095,
Tóth József 06/20 349-1127,
A verseny csak megfelelő számú jelentkező esetén lesz megrendezve!
Jó felkészülést, és eredményes versenyzést kívánunk!
Tancsa Tamás Bálint Károly Tóth József
Egyesületünk megkezdi 2017. évi őszi halászatait, telepítéseit.
Tájékoztatásul a tervezett időpontok:
· 2017.10.09. : 7. sz. tó és 2. sz. tó
· 2017.10.13. : 1. sz. tó
· 2017.10. 19.-20.: 3. sz. tó
A pontos halászati eredményekről, telepítési adatokról minden alkalommal tájékoztatást adunk!
Eredményes horgászatot!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy VI-os tavunkon a korlátozás alá nem eső halfajok elviteli tilalmát (következő rendelkezésig) a mai nappal feloldjuk.
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Elnézésüket kérjük, de az egyesületi büfé Szeptember 16-án (Szombat) Technikai okok miatt 6.00 - 12.00 óra között ZÁRVA TART!
Ezen a napon a napijegy értékesítés is szünetel ebben az időben! 12 óra után lehetőség nyílik napijegy vásárlásra!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk szeptember 2-án rendezi meg 2017. évi Családi Napját. Az idei évben a hagyományosnak mondható versenyek mellett egyéb - a tavalyi évben nagy sikert aratott - versenyszámok és gyermek programok is színesítik a napot, kiegészítve meglepetés programokkal.
Program:
- 6.30-9.00 között reggeli lehetőség, frissen töltött és sütött kolbász, mustár és kenyér
- 6.45 gyülekező, sorsolás a horgászverseny résztvevőinek
- 8.00 - 12.00 horgászverseny
- 13.00 ebéd
- 14.30 eredményhirdetés (horgászverseny és kiegészítő versenyszámok)
Kiegészítő versenyszámok (13.00-ig lehet nevezni az alábbiakra):
- 13.00 - sörivó verseny, horgász kvíz, célbadobó verseny
- 13.45 - traktor húzó verseny 4 fős csapatoknak
Horgászverseny 1000 Ft/versenyző + családtagonként 500 Ft (tartalmazza a reggelit, ebédet és 4 db italjegyet is).
Az italjegy beváltható sörre, üdítőre, 2 cl rövid italra és kávéra is.
Részletes program az alábbi mellékletben érhető el.
csaladinap_2017.pdf
Szeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Egyesületünk 2017. Augusztus 4-én 10 mázsa 3 nyaras pontyot telepített. A telepített halak átlagsúlya 2,8 kg volt.
A mennyiség egyenletes elosztásban a Füzes 4. és 5. tavainkba és a Kondor tóba kerültek kihelyezésre.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Ahogy bizonyára érzékelitek, az elmúlt napokban számos haltetem jelent meg a 6. számú tóban. Az elhullások fő oka külső paraziták (pontytetű) felszaporodása, csípései és a halak fertőződése. Sajnos az országban több helyen megjelenő tünetekkel azonos jeleket tapasztalunk.
A tavat klórmeszes fertőtlenítésnek és rézszulfátos kezelésnek vetjük alá, valamint gyógyszeres etetést hajtunk végre 6 napig.
Az elhullott egyedek száma bár látványosan jelenik meg, a tó halállományához képest egyelőre elenyésző.
A fertőtlenítés a halak fogyaszthatóságával kapcsolatban nem jelent veszélyt. A gyógyszeres kezelést pedig kizárólag a 6-os tóban hajtjuk végre, a többi tó halállománya esetében ez sem befolyásolja a fogyaszthatóságukat.
Köszönjük a türelmet
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE Vezetőség
A horgásztavak akadó mentesítése érdekében a korábbi években megkezdett környezetvédelmi napokat a 2017-es évben tovább folytatjuk. Az elmúlt években a bennszakadt zsinórok eltávolításával „hihetetlen” mennyiségű „mesterséges” akadótól szabadítottuk meg tavainkat.
Fentiek figyelembe vételével az egyesület vezetősége július 8-ra (szombat) 06-19 óra között további „zsinórmentesítési” munkákat szervez az V-ös számú FÜZES tavunkon (megfelelő számú jelentkező esetén a IV-es tó versenypálya szakaszán is). Kérjük, hogy a munkálatok alatt az érintett szakaszokon az „esetleges kellemetlenségek, zavaró hatások” miatt ne horgásszanak.
A környezetvédelmi napokon várjuk azokat a tagjainkat, akik támogatják a vezetőség ezen törekvéseit, és munkájukkal segíteni szándékoznak a kulturált környezet kialakítását. Amennyiben a fenti munka elvégzésében szeretnének segíteni bennünket, kérjük Szabó Gézánál (tel.: 06-20/365-9846) jelentkezzenek.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület 12 órás, éjszakai úszós horgászversenyt hirdet TAGJAINAK.
Időpont: 2017.07.22-én 18 órától; 23-án 6 óráig. A versenyt minimum 20 fő jelentkezése esetén rendezzük meg az egyesület KONDOR-taván.
PAHE_12_oras_ejszakai.pdf
Üdvözlettel
PAHE
Első alkalommal hirdetjük meg a TOHOSZ szervezésében a Tolna Megyei Horgász Feeder Csapatbajnokságot. A bajnokság, a hivatalos, országos feeder versenyszabályzat szerint kerül lebonyolításra 3 fordulóban.
Nevezhetnek egyesületek és önállóan szerveződő csapatok is.
A csapatok 3 +1 fő versenyzőből állnak. Három fő horgászik, 1 fő a tartalék.
A versenypályák kapacitása miatt, legfeljebb 10 csapat nevezését tudjuk elfogadni. Az előzetes nevezés szükséges!
Részletek a versenykiírásban:
I_TM_Feeder_CSB_2017_vegleges.pdfA versenysorozattal kapcsolatos információkért, forduljanak Tóth József Feeder szakág vezetőhöz. (06/20 349-1127)
Jó felkészülést és eredményes versenyzést kíván az Intéző Bizottság nevében
Gecse Lajos elnök
Egyesületünk vezetősége - korábbi ígéretéhez hűen - a megnövekedett versenyekből- és napijegy eladásokból származó bevételek egy részét évközi telepítésekre kívánja fordítani, ennek fedezetét a 2017-es költségvetésben is elkülönítetten kezeltük.
Különböző külső tényezők a terv megvalósulásában sajnos csúszást okoznak. A környező országokban és Magyarországon is jelentős termelői kapacitások estek ki, így a megmaradó termelői kapacitások igyekeznek a nagy megrendelői igényeket kiszolgálni, természetesen a piaci keresletből (és hiányból) adódó – számunkra irreálisan - magas árakon.
Egyesületünk a korábbi ígérethez hűen az évközi telepítésekkel továbbra is tervez, a jelenlegi információk szerint legkésőbb július hónap végéig ezekből az eddigi elmaradásokat teljesíteni is tudjuk.
Köszönjük türelmüket
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE Vezetőség
Egyesületünk 2015-ös – jelenleg is érvényben levő - Horgászrendjében az egyesület vízterületére az alábbi sátorozási szabályokat határoztuk meg.
Vezetőség felé az utóbbi időszakban több panasz, észrevétel érkezett a sátorozási szokások jelentős átalakulásával kapcsolatban. A Vezetőség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy vízterületünkön minden horgászmódszer szerelmese kikapcsolódhasson, elégedetten távozzon és jó érzéssel térjen vissza hozzánk. A sátorozási szokások és szabályok vizsgálatakor is ezen szempontok figyelembe vételével kell döntéseket meghoznunk. A horgászrend felülvizsgálatakor a különböző horgászmódszerek képviselőivel konzultálunk illetve minden horgásztársunk építő ötleteire, javaslataira is számítunk. Ezen javaslatokat a horgasz@npp.hu e-mail címen örömmel fogadjuk.
A horgászrend felülvizsgálatának átmeneti időszakában kiemelt figyelmet fordítunk a jelenlegi szabályok betartatására, az alábbiak szerint:
Közreműködésüket előre is köszönve.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A TOHOSZ horgászvizsga bizottsága 2017. június 9-én, 16:00 órai kezdettel, Bölcske, Paksi u. 18. szám alatti Általános Iskola helyiségében kihelyezett horgászvizsgát tart.
A vizsgára jelentkezés lapja a honlapunkon és a facebook oldalunkon megtalálható és letölthető. A jelentkezési lapot 2017. július 6-áig kell a Szövetségi Irodához, vagy az iskolába Gálosi János tanár úrhoz kell eljuttatni.
vizsga_jelentkezesi_lap_2017.jpgTisztelettel: Gecse Lajos TOHOSZ elnök
A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület, 24 órás feeder horgászversenyt hirdet tagjainak, az 5-ös számú Füzes tavon.
A verseny 2017. június 17-18. között kerül megrendezésre, minimum 20 csapat jelentkezése esetén.
PAHE 24 oras feeder verseny.pdf
Üdvözlettel
PAHE Versenyszervezők
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgásztaván az idei évben is megrendezésre kerül tagjaink részére a MARATONI horgászverseny, melyre 3 fős csapatok nevezését várjuk.
A verseny helyszíne: Paks, Füzes IV. tó
Időpontja: 2017. június 02. 16.00 órától, június 04. 10.00 óráig, NON-STOP
Nevezési díj: 27000 Ft/csapat
Nevezési határidő: 2017. 05. 28.
A 2017-es versenyen való indulási szándékotokat jelezzétek Tancsa Tamás gondnoknál a nevezési díj egyidejű befizetésével.
maraton 2017.pdf
Üdvözlettel
PAHE Versenyszervezők
Tisztelettel meghívjuk az egyesület közgyűlésére, amelyet az ESZI Nagyelőadóban (Paks, Dózsa György utca 95) 2017. május 8-án, 16.00 órakor tartunk.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja 2017. május 8. 16.15, amely az eredetileg megadott napirendi pontokkal kerül megtartásra és a megjelent létszámtól függetlenül határozatképes.
Napirendi pontok:
Tekintettel az egyesület életét befolyásoló napirendi pontokra, megjelenésére feltétlenül számítunk.
A Közgyűlés írásos anyagai az Alapszabálynak megfelelően az egyesület honlapján kerülnek publikálásra elektronikus formátumban, illetve a horgásztanyán kerülnek kihelyezésre papír formátumban.
0_Meghivo_ko%CC%88zgyules_2017.pdf 1_napirend_vezetosegi_beszamolo_2016.pdf 2_napirend_penzforgalmi_beszamolo_2016.pdf 3_napirend_Felügyelo_Bizottsagi_beszamolo_2016.pdf 4_napirend_Beszamolo_2016_fegy_biz.pdf 5_napirend_2017_evi_Ktg_terv.pdf 7_napirend_felhatalmazas_szerzodeskotesre.pdf
A vezetőség nevében:
Aradi János
elnök
Elnézésüket kérjük, de az egyesületi büfé Április 17-én (Húsvét hétfő) ZÁRVA TART!
Ezen a napon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük. Áldott húsvéti ünnepet kívánunk!
PAHE Vezetőség
Elnézésüket kérjük, de az egyesületi büfé Április 10-én (Hétfő) ZÁRVA TART!
Ezen a napon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Elkészült az Atom Kupa 2017-es kiírása, mely a Dokumentumtárban elérhető:
ATOMKUPA_versenykiiras_2017.pdfÜdvözlettel
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé Március 27-én (Hétfő) és Április 3-án (Hétfő) ZÁRVA TART!
Ezeken a napokon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
Elkészült egyesületünk 2017. évi Harcsafogó versenyének kiírása.
Harcsafogo_verseny_2017.pdfIdőpont: 2017.04.21-23.
Helyszín: V-ös számú Füzes tavunk
Nyílt nevezésű verseny.
Versenyeinkről, rendezvényeinkről folyamatosan tájékoztatást adunk az egyesület hirdető felületein.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Elkészült egyesületünk 2017. évi versenynaptár tervezete. A dokumentum az alábbiakban érhető el:
Versenynaptar-2017_v1.pdfVersenyeinkről, rendezvényeinkről folyamatosan tájékoztatást adunk az egyesület hirdető felületein.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Az Intéző Bizottság az Alapszabálynak megfelelően pályázatot ír ki a TOHOSZ ügyvezető elnöki tisztségének betöltésére. Továbbá a megnövekedett feladatok ellátása érdekében egy fő szervezési munkatársi munkakör betöltésére is.
Kérem, hogy az Önöknél szokott módon hozzák nyilvánosságra a két pályázatot. És lehetőségeik szerint tájékoztassák a munkakörök betöltésével kapcsolatos körülményekről.
TOHOSZ_uygvezeto_elnok_palyazat_20170215.pdf TOHOSZ_szervezesi_munkatars_palyazat_20170215.pdfTermészetesen további információt kérhetnek Tőlem is. Ha valakinek a látókörében a kiírásnak megfelelő alkalmas személyek vannak, akkor kérem, jelezzék, hogy felvehessük vele a kapcsolatot.
Tisztelettel: Gecse Lajos TOHOSZ elnök
+36-74-511-577
A tagdíj befizetésre, illetve a 2017 évre vonatkozó engedély kiváltására lehetőség lesz 2017.03.08-án az Egyesületi Horgásztanyán, 16-18 óra között.
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a 2016. évi Fogási naplót 2017.02.28-ig nem adják le, vagy a leadás tényét nem tudják igazolni, akkor a 2017-es évre -a vonatkozó jogszabály szerint- csak emelt (4200 Ft) áron tudunk állami engedélyt kiadni.
Tagdíj (a szövetségi tagdíjat is tartalmazza): 19. 750 Ft
Állami-fogási: 2.200 Ft
Területi eng: 27.650 Ft (ifiknek és kedvezményezetteknek, ennek fele)
Teljes engedély: 49.600 Ft
Kérjük, amennyiben valaki nem kívánja a tagságát meghosszabbítani, azt jelezze az 56stefan@gmail.com e-mail címen, vagy a 20/424-1700 telefonon, 2017.03.08- ig.
Várjuk azokat a horgászokat is akik, leadták jelentkezésüket az egyesületbe, de még nem volt alkalmuk az engedélyüket kiváltani.
Nekik a belépési díjat is meg kell fizetniük, ami egyszeri 130.000 Ft.
Üdvözlettel: Rácz István
PAHE
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé Február 21-én, 22-én (Kedd, Szerda) BETEGSÉG miatt ZÁRVA TART!
Ezeken a napokon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
A Tolna Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya - mint Halgazdálkodási Hatóság- , az illetékességi területén működő Horgász Egyesület felé az alábbi tájékoztatással él:
A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII.29.) VM rendelet 39. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően 2017. március első hetében Hivatalunk, halászati őr, és társadalmi halőri tanfolyamot egyben vizsgát szervez.
Az igények felmérése érdekében a tanfolyamon részt venni és vizsgát tenni kívánó személyek részvételi szándékát a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével jelezzék Hivatalunk felé.
JELENTKEZESI LAP_halori_tanfolyam.pdfA kitöltött jelentkezési lapok visszaküldési határideje: 2017. február 23. szerda, melyeket postai úton, faxon (74/529-355), és elektronikusan az foldmuveles@tolna.gov.hu e-mail címre is küldhetik.
A vizsgán történő részvétel feltétele a vizsgadíj befizetését igazoló dokumentum (csekkszelvény, átutalás igazolás), vagy annak olvasható másolatának a vizsgáztatónál történő leadása, valamint a tanfolyamon való részvétel.
Tájékoztatom, hogy a halászati őri tananyag a NÉBIH honlapján a http://portal.nebih.gov.hu/-/informaciok-halaszati-orok-reszere URL címen érhető el, és a tankönyvet .pdf formátumban a "Letölthető dokumentumok"-ra kattintva tölthetik le.
A tanfolyam és a vizsga pontos időpontja a jelentkezők létszámától függően kerül meghatározásra, melyről időben tájékoztatjuk az érdekelteket.
Tájékoztatom továbbá, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet alapján a halászati őr és társadalmi halőr vizsgáztatásának díja 5.000.-
A tanfolyammal és a vizsgával kapcsolatosan felmerülő további kérdéseikkel az alábbi elérhetőségeken kérhetnek tájékoztatást:
Wolf Henriett
halászati szakügyintéző
Tolna Megyei Kormányhivatal
Szekszárdi Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Földművelésügyi Osztály
Székhely: 7100 Szekszárd, Tormay B. u. 18.
Tel: 74/529-358
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé Január 20 - 25. között és Február 15-én ZÁRVA TART!
Ezeken a napokon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Tancsa Tamás
A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület 2017. áprilisában tartandó Közgyűlésén Vezetőség választásra kerül sor.
A jegykiadások időpontjain 2017. 01.25-én és 2017.02.15-én lehet a jelöléseket megtenni a Csengey Dénes Kulturális Központban a Jelölő Bizottságnál.
A jelölési lapot a helyszínen személyesen (aláírás ellenében) lehet átvenni. Kitöltés után az ott lévő urnában kell elhelyezni. A jelölési lapok kiértékelését, összegzését a Jelölő Bizottság végzi és viszi a Közgyűlésre. A jelölőlistára az kerülhet, aki legalább 15 jelölést kapott. A Közgyűlésen is van lehetőség jelölt állításra, de a jelenlévők 50%-a +1 fő támogatása szükséges hozzá. A Közgyűlésen történik meg a szavazás útján a Vezetőség választása.
Közreműködésüket előre is köszönve.
Jelölő Bizottság
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2016. évi FOGÁSI NAPLÓK és TERÜLETI ENGEDÉLYEK érvényességi ideje – a folyamatos horgászati lehetőség megteremtése érdekében - 2017. január 31.
A 2017. évi jegykiadással kapcsolatos információk az alábbi tájékoztatóban szerepelnek.
2017_Tájékoztató_jegykiadás v2.pdf
Jegykiadási időpontok:
Egyesületünk a 2017-es évben sem hajt végre áremelést! FIGYELEM! A korábbi hírrel ellentétben a szövetségi jegy árában változás következett be. Országosan egységesítették az árakat, ez a TOHOSZ esetében 1900 Ft helyett, 2000 Ft-os tagdíjat jelent a teljes árú, felnőtt horgászok esetében. Részletes információ a mellékelt tájékoztatóban!
Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az egyesületi büfé December 9-én (péntek) technikai okok miatt ZÁRVA tart!
Ezen a napon a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ünnepek idején, az alábbi nyitvatartási idő szerint üzemel az egyesületi büfé:
December 24-én 7.00-től - 12.00-ig
December 25-én ZÁRVA
December 26 - 31. időszakban 8.00 - 12.00 között
Január 1 - 5. időszakban ZÁRVA
Nyitás Január 6.-án (péntek) 7.00-kor
A büfé nyitvatartási idején kívüli időszakokban a napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánva
Tancsa Tamás
Büfé gondnok
Egyesületünk vezetősége a 2016. évi őszi halászatainak és a VI-os tó leürítésének befejezését követően összeállította a 2016. évi termelési, telepítési adatait. Az adatokat áttekintve kijelenthetjük, hogy kiemelkedő évet zártunk, horgászvizeinkbe rekordmennyiségű halat telepítettünk.
Az év hátralevő részében is eredményes horgászatot valamint Békés Karácsonyi Ünnepet és Boldog Új Évet kívánunk!
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Kondor tavunkon 11.15-én életbe léptetett (ideiglenes horgászati tilalmat), a mai nappal (11.23.) feloldottuk. A tó vízszintje helyre lett állítva.
Köszönjük türelmüket az átmeneti korlátozás miatt!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2016. november 22-én (Kedd) az egyesületi büfé ZÁRVA tart!
Ezen a napon napijegy értékesítés is szünetel!
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Kondor tavunkon 11.15-én átmeneti időre HORGÁSZATI TILALMAT léptetünk életbe. A tilalmat a VI-os tó leürítése miatti vízleengedés indokolja. A tilalom várhatóan 1 hétig tart!
A Füzes IV-es és V-ös tavunkon a horgászat továbbra is megengedett!
Köszönjük türelmüket az átmeneti korlátozás miatt!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések és a várható novemberi időjárási körülmények figyelembe vételével 2016. november 30-ig meghosszabbítjuk az éjszakai horgászati lehetőséget.
A fentiek figyelembe vételével az alábbiak szerint engedélyezett a horgászat:
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2016. október 24-től az egyesületi büfé nyitvatartási ideje az alábbiak szerint változik:
Hétfőtől - Szombatig 7 órától - 16 óráig
Vasárnap 7 órától - 14 óráig
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Egyesületünk a 2016. évi őszi halászatait és telepítéseit az alábbi időpontokban tervezi:
2016. október 18. (7-es tó halászata)
2016. október 19. (1-es tó halászata)
2016. október 25. és 26. (3-as tó halászata)
Eredményes horgászatot kívánva
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2016. augusztus 29-én (hétfő) és 30-án (kedd) az egyesületi büfé ZÁRVA tart.
Ezen napokon a napijegy eladás is szünetel.
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk szeptember 17-én rendezi meg 2016. évi Családi Napját. Az idei évben a hagyományosnak mondható versenyek mellett egyéb - a tavalyi évben nagy sikert aratott - versenyszámok és gyermek programok is színesítik a napot.
Program:
- 6.30-9.00 között reggeli lehetőség, frissen töltött és sütött kolbász, mustár és kenyér
- 6.45 gyülekező, sorsolás a horgászverseny résztvevőinek
- 8.00 - 12.00 horgászverseny
- 13.00 ebéd (sertéspörkölt, főtt krumpli és savanyúság)
- 14.30 eredményhirdetés (horgászverseny és kiegészítő versenyszámok)
Kiegészítő versenyszámok (13.00-ig lehet nevezni az alábbiakra):
- 13.00 - sörivó verseny, horgász kvíz, célbadobó verseny
- 13.45 - traktor húzó verseny 4 fős csapatoknak
Díjmentes gyermek programok (10.00-tól):
- ugrálóvár (10.00 - 15.00 között)
- arcfestés (10.00 - 12.00 között)
- célbadobó verseny
- aszfaltrajz verseny
Horgászverseny 1000 Ft/versenyző + családtagonként 500 Ft (tartalmazza a reggelit, ebédet és 4 db italjegyet is). Az ugrálóvárnál jégkása és lufi is vásárolható.
Az italjegy beváltható sörre, üdítőre, 2 cl rövid italra és kávéra is.
Részletes program az alábbi mellékletben érhető el.
csaladinap_2016.pdfSzeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Egyesületünk vezetősége - korábbi ígéretéhez hűen - a megnövekedett versenyekből- és napijegy eladásokból származó bevételek egy részét évközi telepítésekre fordítja.
Az évközi telepítések keretében Augusztus 19-én, 10 mázsa (2 kg átlagsúlyú) ponty telepítésére került sor. A telepítés 5 - 5 mázsa arányban a Kondor és IV-es számú Füzes tavunk között lett megosztva.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2016. augusztus 19-én áramszünet miatt az egyesületi büfé 7 órakor fog nyitni.
Megértésüket előre is köszönjük.
PAHE vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Egyesületünk 2016. március 7-ei közgyűlése által elfogadott Alapszabályunkat a Szekszárdi Törvényszék 2016. augusztus 4-ei nappal (PK.60.207/1989/44. számú határozatában) elfogadta.
Az új alapszabály a Szabályzatok menüpont alatt elérhető.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Alapszabály elfogadas_Torvenyszek_2016.pdf PAHE alapszabaly_2016_03_07_tol_ervenyes.pdf
Az a jó a horgászatban, hogy sokféleképpen lehet űzni, és ezt a horgászok meg is teszik. Van aki a hagyományos módszert kedveli, van aki feederezik, bojlizik, perget, harcsázik vagy a versenysport részét részesíti előnyben. Van aki hazaviszi a halat, mert szereti. Van, aki nem viszi haza, mert nem szereti, vagy nem akar vele vesződni, vagy úgy gondolja, hogy ez a sportszerű. Különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, cselekszün és az értékrendjeink eltérnek egymástól. Szerencsére így van, különben rettentően unalmas és egysíkú lenne a világ.
Ami nem jó, hogy a saját szokásainkat akarjuk elvárni másoktól, mint az egyetlen követhető gondolkodás, vagy viselkedés mód.
Tovább >>
Ahogy bizonyára érzékeltétek az elmúlt hónapban számos haltetem jelent meg a horgásztavakban. Először a 6. számú tóban jelentkezett elhullás, melynek fő oka külső paraziták (pontytetű) felszaporodása volt. Ezt követően a 4. számú tóban észleltünk elhullást melynek okát állatorvosi vizsgálat ellenére sem sikerült kideríteni, de az országban több helyen megjelenő tünetekkel azonos jeleket tapasztaltunk. A tavakat három héten keresztül rendszeresen klórmésszel kezeltük, fertőtlenítés céljából. Ennek köszönhetően az elhullás minden tóban mérséklődött, majd megszűnt. Az elhullott egyedek száma bár látványos volt, a tó halállományához képest elenyésző, az alkalmazott kezelés a halak fogyaszthatóságával kapcsolatban nem jelentett veszélyt.
Egyesületünk vezetősége - korábbi ígéretéhez hűen - a megnövekedett versenyekből- és napijegy eladásokból származó bevételek egy részét évközi telepítésekre fordítja.
A telepítésre az időjárási és szállítási körülmények figyelembe vételével Július 22-ig (Péntek) sor kerül.
A telepítés keretében 10 mázsa 3 nyaras (várhatóan 2,2 kg átlagsúly feletti) ponty kerül kihelyezésre az V-ös és Kondor tavunkba, fele-fele arányban.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
2016. július 17-én, 01.30-kor egyesületünk IV-es számú Füzes taván rekordlistás harcsa fogást hitelesítettek. A harcsa 230 cm és 110 kg volt, melyet tavaink története során az eddigi legnagyobb harcsa fogásként könyvelhetjük el. A harcsát Krieser János, egyesületi tagunk fogta.
Az országos rekordlistát vezető, 113 kg súlyú harcsához viszonyítva is büszkeségre ad okot a mostani fogás, melyhez ezúton is gratulálunk.
Hetekkel korábban 21 kg feletti ponty fogásról (100 cm feletti) számoltak be szemtanúk, sajnos a hal hitelesítése nem történt meg. Továbbra is kérjük tagjainkat, vendéghorgászainkat, hogy különleges vagy rekordméretű fogásaik esetén értesítsék halőreinket vagy büfé gondnokunkat a hivatalos telefonszámokon.
Krieser_harcsa_110.jpg
Egyesületünk 2016. július 20-24. között rendezi meg a II. PAHE bojlis kupáját. A verseny idején az V-ös számú tavunkon kizárólag a IV-es tó felőli szakaszon engedélyezett a horgászat. A korlátozás 20-a 8.00 órától 24-e 14.00 óráig tart.
Megértésüket köszönjük.
Bojlis kupa-lezárás.pdf
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pokorni József 2016. július 5-én elhunyt.
Temetése 2016. Július 20-án (Szerdán), 15 órakor a Fehérvári úti temetőben lesz.
Őszinte részvétünk: PAHE vezetőség
„Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.”
A verseny helyszíne egyesületünk Füzes tavai.
A verseny során az alábbi térképen szereplő lezárásokra kell számítani (SZOMBAT és VASÁRNAP) 6.00 - 14.00 óráig.
A verseny ideje alatt a Kondor tavunkon, illetve a verseny szektorokon kívül lehetőség van a horgászatra. Kérjük, hogy a kijelölt versenypályától minimum 2 horgászhely kihagyásával foglalják el a horgászhelyet, kivétel a VI-os számú Füzes tavunk, mely teljes lezárásra kerül. Kérjük, hogy a pályakitűzéseket, számokat ne mozgassák el a kitűzés helyéről.
A verseny alatt várhatóan 135 horgász és ezen felül kísérőik fognak tavainkon vendégeskedni és a versenyen kívüli esti programon megjelenni.
Megértésüket és türelmüket kérjük a közösségi épület környékén elhelyezett központi sátor és a rendezvény miatti kellemetlenségekért.
Köszönettel PAHE vezetőség.
Iparági horgászverseny - pályatérkép.jpg Hogászverseny program 2016.pdf
A megnövekedett napijegy és verseny bevételek egy részét ígéretünkhöz hűen visszaforgatjuk évközi telepítések formájában. Terveink szerint az őszi telepítésekig havonta fogunk kb. 10 mázsa halat telepíteni.
Az első adag 2016. május 12-én került kihelyezésre a IV-es számú Füzes tavunkba.
A második telepítés 2016. június 14-én került kihelyezésre a IV-es számú Füzes tavunkba (5 mázsa) és a Kondorba (5 mázsa).
Mindkét telepítés során 2,2 kg körüli átlagsúlyban érkeztek a halak.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Várszegi Ernő 2016. május 19-én elhunyt.
Temetése 2016. Június 8-án (Szerdán), 17 órakor a Kálvária temetőben lesz.
Őszinte részvétünk: PAHE vezetőség
„Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.”
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Borsi János 2016. május 8-án elhunyt.
Temetése 2016. május 17-én, 15 órakor a Kálvária temetőben lesz.
Őszinte részvétünk: PAHE vezetőség
„Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.”
Egyesületünk 2016. május 8-án rendezi a 2016. évi Atom kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
ATOMKUPA kiírás 2016.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Egyesületünk 2016. július 20 - július 24. között rendezi a II. PAHE bojlis kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
II PAHE bojlis kupa.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgásztaván az idei évben is megrendezésre kerül tagjaink részére a MARATONI horgászverseny, melyre 3 fős csapatok nevezését várjuk.
A verseny helyszíne: Paks, Füzes IV. tó
Időpontja: 2016. május 13. 18.00 -tól, május 15. 12.00 -ig NONSTOP
Nevezési díj: 26000 Ft/csapat
Nevezési határidő: 2016. 05. 05.
A 2016-os versenyen való indulási szándékotokat jelezzétek Tancsa Tamás gondnoknál a nevezési díj egyidejű befizetésével.
maraton 2016.pdf
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Egyesületünk honlapja szerver karbantartás és átállás miatt Április 5-én 18.00 órától 24.00 óráig leáll.
Megértésüket köszönjük.
Köszönettel
Govern-Soft Informatikai Kft. és PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ünnepi időszakban az egyesületi büfé nyitvatartási ideje az alábbiak szerint módosul.
Megértésüket köszönöm!
Tancsa Tamás
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2016. évi horgászvizsga időpontok aktualizálásra kerültek, bővebb információk a Horgászvizsga menüpont alatt.
Üdvözlettel
PAHE Vezetőség
Tisztelt Egyesületi tagok, kedves Horgászok!
Egyesületünk 2016. április 1-3. között Harcsafogó versenyt szervez. A versennyel kapcsolatban az egyesületi büfében Tancsa Tamásnál (06-20/5719-565), vagy Szabó Gézánál (06-20/3659-846) lehet érdeklődni.
Harcsafogo_verseny_2016.pdf
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk 2016. március 20-án évadnyitó összejövetelt rendez a Füzes VI-os tavon.
Érdeklődni lehet - Várszegi Balázsnál (VB Pecamánia)
A tagdíj befizetésre, illetve a 2016 évre vonatkozó engedély kiváltására lehetőség lesz 2016.03.21-én az Egyesületi Horgásztanyán, 14-18 óra között.
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a 2015. évi Fogási naplót 2016.02.28-ig nem adták le, vagy a leadás tényét nem tudják igazolni, akkor a 2016-os évre -a vonatkozó jogszabály szerint- csak emelt (4000 Ft) áron tudunk állami engedélyt kiadni.
Tagdíj (a szövetségi tagdíjat is tartalmazza): 19. 650 Ft
Állami-fogási: 2.200 Ft
Területi eng: 27.650 Ft (ifiknek és kedvezményezetteknek, ennek fele)
Teljes engedély: 49.500 Ft
Kérjük, amennyiben valaki nem kívánja a tagságát meghosszabbítani, azt jelezze az 56stefan@gmail.com e-mail címen, vagy a 20/424-1700 telefonon, 2016.03.21- ig.
Várjuk azokat a horgászokat is akik, leadták jelentkezésüket az egyesületbe, de még nem volt alkalmuk az engedélyüket kiváltani.
Nekik a belépési díjat is meg kell fizetniük, ami egyszeri 130.000 Ft.
Üdvözlettel: Rácz István
PAHE
Az alábbiakban elérhetőek közgyűlésünk előkészített anyagai:
Kozgyules_anyagai_2016.pdf Penzforgalmi_2016.pdf
Egyesületünk 2016.02.22-én (hétfő) pót jegykiadást tart az egyesületi horgásztanyán.
A jegykiadáson lehetőség van a tagdíj befizetésre, illetve a 2016 évre vonatkozó engedély kiváltására.
Tagdíj: 19. 650 Ft
Állami-fogási: 2.200 Ft
Területi eng: 27.650 Ft (ifiknek és kedvezményezetteknek ennek fele)
Teljes engedély: 49.500 Ft
Kérjük, amennyiben valaki nem kívánja tagságát meghosszabbítani, azt jelezze ezen az e-mail címen (56stefan@gmail.com) vagy a 20/424-1700 telefonon,
2016.02.21- ig.
Várjuk azokat a horgászokat is akik, leadták jelentkezésüket az egyesületbe, de még nem volt alkalmuk az engedélyüket kiváltani.
Nekik a belépési díjat is meg kell fizetniük, ami egyszeri 130.000 Ft.
Üdvözlettel: Rácz István
PAHE
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Jegykiadások időpontjain az egyesületi büfé ZÁRVA tart. Ezen időpontokban a napijegyek kiadása szünetel!
Január 27-én (szerda)
Február 10-én (szerda)
Megértésüket köszönjük!
Egyesületünk 2016. március 7-én, 16.00 órakor tartja 2016. évi közgyűlését (Tervezett helyszín: ESZI nagyelőadó). A közgyűlésen az elmúlt évben megüresedett vezetői tisztségekre új vezetőségi tagok választását is tervezzük (az érvényes alapszabály szerinti 7 fős vezetőség, jelenleg 4 taggal működik).
Az Egyesület vezetősége felkérte a Jelölő Bizottságot, hogy a vonatkozó szabályok szerint készítsék elő a választást.
Kérünk minden egyesületi tagot, hogy a jegykiadások alkalmával segítse a Jelölő Bizottság munkáját és a demokratikus választást elősegítve nevezze meg jelöltjeit.
Jelölési lehetőségek (a 2016. évi jegykiadások alkalmával) a Csengey Dénes Kulturális Központban:
2016. január 27. 8.00-16.00 között
2016. február 10. 8.00-16.00 között
Együttműködésüket és támogatásukat köszönve! Üdvözlettel PAHE Jelölő Bizottság és Vezetőség
2016. évtől új típusú állami horgászokmány váltja az állami horgászjegy és fogási napló párost, mely januártól kerül forgalomba. A kártyát és külön naplófüzetet összeolvasztó egységes okmány kiváltja a korábbi magyar, angol, német nyelvű állami horgászjegyeket, az érvényesítő bélyegeket, továbbá korábban az állami jegyek kiadását lelassító nyilatkozat kitöltésének kötelezettsége is megszűnik. Kiadását kizárólagossággal a NÉBIH-től közvetlenül a MOHOSZ kapta meg, a MOHOSZ-tól albizományosai által (területi tagszövetségek és kizárólag az oda tartozó tagegyesületek) egycsatornás módon átláthatóan, ellenőrzötten kerül kiadásra. Cikkünkben néhány képpel bemutatjuk az új egységes állami horgászokmányt.
Eredményes horgászatokkal teli Boldog Új Esztendőt Kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
A 2015. évi fogási napló leadásával és a 2016. évi jegykiadással kapcsolatos tájékoztatót az alábbi dokumentumban olvashatják.
2015_12_Tájékoztató_jegykiadás.pdf
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ünnepi időszakban az egyesületi büfé nyitvatartási ideje az alábbiak szerint módosul.
December 24.-én (csütörtök) 7.00 - 12.00
December 25.-én (péntek) zárva
December 26.-án (szombat) 7.00 - 12.00
December 27.-én (Vasárnap) 7.00 - 12.00
December 28., 29., 30., 31. és Január 2.,3. 7.00 - 14.00
Január 1. - Leltár miatt zárva
Megértésüket köszönöm!
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!
Tancsa Tamás
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vezetőséghez érkezett kérések és a novemberi időjárási körülmények figyelembe vételével 2015. november 30-ig meghosszabbítjuk az éjszakai horgászati lehetőséget.
A fentiek figyelembe vételével az alábbiak szerint engedélyezett a horgászat:
FIGYELEM! A módosítással a pergető horgászatra vonatkozó szabályok nem változtak, a téli időszakban (november 1. – február 28. között) tavainkon a pergető horgászat kizárólag 6.00-tól napnyugtáig engedélyezett!
Eredményes horgászatot kívánunk! Üdvözlettel PAHE Vezetőség
Egyesületünk befejezte a 2015. évi őszi halászatait és éves telepítéseit. A 2015-ös év több szempontból is sikeresnek mondható. A nevelőgazdaságunkban megtermelt halak a tervezett mennyiségben, jó átlagsúlyban és egészségesen kerültek lehalászásra, horgásztavainkba kihelyezésre.
A versenysport erősítéséből és a megnövekedett napijegy eladásokból származó bevételeink egy részét rendkívüli telepítések keretében forgathattuk vissza év közben.
*A Kondor telepítését a VI-os tóba tavasszal telepített halmennyiséggel számoltuk. A valós telepítés ennél nagyobb átlagsúlyt és mennyiséget jelent az évközi etetésnek köszönhetően.
2015 évi telepítési tájékoztató_3.pdf
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk 2015. október 23-án horgászversenyt rendez a Füzes VI-os tavon.
Kategóriák: 1. Feeder
2. Finomszerelékes úszós
Nevezési díj: 3.000 Ft/fő
Díjazás: Kategóriánként az I - III. helyezettek trófeadíjazásban részesülnek.
tozaro-kupa.pdfJó felkészülést, és eredményes versenyzést kívánunk!
Egyesületünk megkezdte a 2015. évi őszi telepítési programját. A nevelőtavainkban tenyésztett állomány a következő ütemezésben kerül lehalászásra és a horgásztavakba telepítésre:
1. sz. nevelőtó - 2015.10.01.
7. sz. nevelőtó: 2015.10.02.
3. sz. nevelőtó: 2015.10.19.-20.
A már végrehajtott első telepítések eredményeként az alábbi mennyiségek kerültek kihelyezésre, október 1-én és 2-án:
|
Kihelyezés |
Mennyiség |
Átlagsúly |
Ponty |
Füzes IV. |
64 mázsa 94 kg |
1,6 kg |
Füzes V. |
63 mázsa 93 kg |
1,6 kg |
|
Keszeg |
Füzes IV. |
552 kg |
- |
Füzes V. |
314 kg |
- |
Tisztelt Egyesületi tagok!
Egyesületünk szeptember 19-én rendezi meg Családi Napját. Az idei évben a hagyományosnak mondható versenyek mellett egyéb versenyszámok és gyermek programok is színesítik a napot.
Program:
- 6.30-9.00 között reggeli lehetőség, frissen töltött és sütött kolbász, mustár és kenyér
- 6.45 gyülekező, sorsolás a horgászverseny résztvevőinek
- 8.00 - 12.00 horgászverseny
- 13.00 ebéd (sertéspörkölt, főtt krumpli és savanyúság)
- 14.30 eredményhirdetés (horgászverseny és kiegészítő versenyszámok)
Kiegészítő versenyszámok (13.00-ig lehet nevezni az alábbiakra):
- 13.00 - sörivó verseny, horgász kvíz, célbadobó verseny
- 13.45 - traktor húzó verseny 4 fős csapatoknak
Díjmentes gyermek programok (10.00-tól):
- ugrálóvár (10.00 - 15.00 között)
- arcfestés (10.00 - 12.00 között)
- célbadobó verseny
- aszfaltrajz verseny
Horgászverseny 1000 Ft/versenyző + családtagonként 500 Ft (tartalmazza a reggelit, ebédet és 4 db italjegyet is). Az ugrálóvárnál jégkása és lufi is vásárolható.
Az italjegy beváltható sörre, üdítőre, 2 cl rövid italra és kávéra is.
Részletes program az alábbi mellékletben érhető el.
családinap versenykiírás 2015.pdfSzeretettel várjuk minden Kedves Egyesületi Tagunkat és Családtagjaikat!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2015. augusztus 28-án (péntek) és augusztus 31-én (hétfő) az egyesületi büfé nyitvatartási ideje az alábbiak szerint módosul.
Megértésüket köszönjük
Egyesületünk 2015. szeptember 10 - 13. között rendezi meg az V. Pontyfogó kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el:
V Pontyfogó - 2015_2.pdf
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2015. augusztus 9-én és 10-én az egyesületi büfé 6.00 - 12.00 óra között tart nyitva.
Megértésüket köszönjük
A jövőben horgásztársaink által megfogalmazott kérdésekre, hasznos észrevételekre szeretnénk írásos tájékoztatásokat megjeleníteni, ezzel is megerősítve, tovább javítva az egyesületen belüli kommunikációt.
Az alábbiakban néhány gondolatban szeretnénk összefoglalni a versenysport erősítésével kapcsolatosan érkezett kérdésekre adott válaszunkat, egyesületi céljainkat.
Az egyesületünk új stratégiáját alapvetően az egyesület hírnevének fokozása, a napijegyes horgászok visszacsábítása, a taglétszám növelése és a versenysport erősítése köré építettük/építjük. Mindezek együttes hatása, hogy egyesületünk gazdaságilag stabil, független, jól működő legyen, valamint a horgászversenyek iránt megnövekedett érdeklődést is minőségileg kiszolgáló egyesületté váljon. Egyesületünknek ki kell szolgálnia a különböző horgászmódszerek, halfajták iránt elkötelezett tagjaink igényeit is, így lehetőséget kell biztosítani a „hagyományos” horgászmódszereket kedvelő horgászaink mellett a különböző rablóhalas, finomszerekéles, bojlis, ... módszerrel horgászó tagjaink, vendégeink kikapcsolódására is.
A versenysport az alábbiakban járul hozzá a céljainkhoz:
A versenyek elleni vélemények mellé szeretnénk, ha figyelembe vennék, hogy mekkora bevétel növekményt hoz az egyesületnek és ebből kifolyólag milyen előnyöket kap a tagság.
- 10.000 db előnevelt CSUKA telepítése a kondorba
- 50.000 db előnevelt SÜLLŐ telepítése a Füzesbe
- 15 mázsa rendkívüli (2 kg feletti átlagsúlyú) PONTY telepítés júliusban a füzesbe
- további 30 mázsa rendkívüli (2 kg feletti átlagsúlyú) PONTY telepítés július 29-én a füzesbe
Tisztelt Egyesületi Tagok, Kedves Horgászok! Kérjük, hogy kérdéseiket, észrevételeiket a továbbiakban is juttassák el a Vezetőség részére. Célunk, hogy a beérkezett kérdéseket, ötleteket értékeljük, figyelembe vegyük ezzel is biztosítva egyesületünk további fejlődését mindannyiunk megelégedésére.
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE Vezetőség
horgaszaink_kerdeztek_versenysport.pdf
Egyesületünk vezetősége - korábbi ígéretéhez hűen - a megnövekedett versenyekből- és napijegy eladásokból származó bevételek egy részét rendkívüli telepítésre fordítja.
A telepítésre július 29-én délelőtt kerül sor. A telepítés keretében 30 mázsa 3 nyaras ponty kerül kihelyezésre a Füzes tavakba (2 kg feletti átlagsúlyban).
Eredményes horgászatot kívánva
PAHE vezetőség
RENDKÍVÜLI telepítés_07_29.pdf
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Antal Lajos 2015. július 23-án elhunyt.
A temetés időpontjáról és helyszínéről a későbbiekben tájékoztatást adunk.
Őszinte részvétünk: PAHE vezetőség
„Fáradt a tested,
Nyomja a sírhalom,
Tied a csend a nyugalom,
Mienk a könny a fájdalom.
Akartunk mi annyi jót és szépet,
De a sors életünkben,
Mindent összetépett.”
Gratulálunk Rompos Tamás horgászunk Lénai tok fogásához. A hal becsült súlya kb. 3 kg.
Kérjük, amennyiben szeretnék egy szép fogásukat megosztani horgásztársaikkal, akkor a horgasz@npp.hu e-mail címre küldjék el.
A beküldött fényképeket a "Galéria" menüpontban tekinthetik meg.
A horgásztavak akadó mentesítése érdekében a 2014-es évben megkezdett környezetvédelmi napokat a 2015-ös évben tovább folytatjuk. Az elmúlt évben a bennszakadt zsinórok eltávolításával „hihetetlen” mennyiségű „mesterséges” akadótól szabadítottuk meg tavainkat.
Fentiek figyelembe vételével az egyesület vezetősége július 23-ra (csütörtök) és 24-re (péntek) 14-20 óra között további „zsinórmentesítési” munkákat szervez az 5-ös számú FÜZES tavunkon. Kérjük, hogy a munkálatok alatt az érintett szakaszokon az „esetleges kellemetlenségek, zavaró hatások” figyelembe vételével horgásszanak.
A környezetvédelmi délutánokon várjuk azokat a tagjainkat, akik támogatják a vezetőség ezen törekvéseit, és munkájukkal segíteni szándékoznak a kulturált környezet kialakítását. Amennyiben a fenti munka elvégzésében szeretnének segíteni bennünket, kérjük Szabó Gézánál (tel.: 06-20/365-9846) jelentkezzenek.
akadó mentesítés.pdf
Horgászaink remek szereplésével véget ért a 33. Iparági horgásztalálkozó. Az "A" és "B" osztályban is a Paksi Atomerőmű csapata győzedelmeskedett. Az "A" osztály egyéni versenyében pedig - ritkaságnak mondható - helyezési pontszám és fogott súly egyezésnek köszönhetően holtversenyben lett I. helyezett Schaffer Károly. Gratulálunk minden versenyzőnek és köszönjük Tagjaink és Vendégeink megértését, türelmét.
A_osztály_csapat.pdf A_osztály_egyéni.pdf B_osztály_csapat.pdf B_osztály_egyéni-1.pdf Társasági_értékelés.pdf
A mai napon 15 mázsa pontyot telepítettünk a 4-es és 5-ös számú Füzes tavunkba. A halak átlagsúlya kb. 2,2 kg.
Eredményes horgászatot kívánunk!
Egyesületünk vezetősége - korábbi ígéretéhez hűen - a megnövekedett versenyekből- és napijegy eladásokból származó bevételek egy részét rendkívüli telepítésre fordítja.
A telepítésre ezen a héten kerül sor. A telepítés keretében 15 mázsa 3 nyaras ponty kerül kihelyezésre a Füzes tavakba.
Üdvözlettel
PAHE vezetőség
A verseny helyszíne egyesületünk Füzes tavai.
A verseny során az alábbi térképen szereplő lezárásokra kell számítani szombaton és vasárnap 6.00 - 14.00 óráig.
A verseny ideje alatt a Kondor tavunkon, illetve a verseny szektorokon kívül lehetőség van a horgászatra. Kérjük, hogy a kijelölt versenypályától minimum 2 horgászhely kihagyásával foglalják el a horgászhelyet. Kérjük, hogy a pályakitűzéseket, számokat ne mozgassák el a kitűzés helyéről.
A verseny alatt várhatóan 138 horgász és ezen felül kísérőik fognak tavainkon vendégeskedni és a versenyen kívüli esti programon megjelenni.
Megértésüket és türelmüket kérjük a közösségi épület környékén elhelyezett központi sátor és a rendezvény miatti kellemetlenségekért.
Köszönettel PAHE vezetőség.
Iparági horgászverseny - pályatérkép.jpg 3644-Versenykiírás_horgász_2015.pdf
Egyesületünk 2015. augusztus 20-23. között rendezi I. ultramaratoni horgászversenyét.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
Ultramaraton - plakát.pdf Ultramaraton kiírás.pdf
Egyesületünk 2015. július 30 - augusztus 2. között rendezi I. PAHE bojlis kupát.
A versenykiírás az alábbi hivatkozásról érhető el.
PAHE bojlis kupa - plakát.pdf PAHE bojlis kupa - kiírás.pdf
Tisztelt Egyesületi Tagok, Kedves Horgászok!
Egyesületünk az időjárás változására reagálva vízüzemét - az erőmű Külső Technológiai Osztályával együttműködve - átállította frissvíz betáplálásra. Az átállási időszakban előfordulhatnak átmeneti vízszint változások.
Megértésüket és türelmüket köszönjük.
Üdvözlettel
PAHE vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Füzes IV-es és V-ös tavakba 2015.05.15-én összesen 50.000 darab, átlag 3,5 cm méretű süllő került telepítésre. A jövőben várható méreten aluli süllők megjelenése a horgászat során.
Kérjük horgásztársainkat ezen példányokat kíméletesen helyezzék vissza a horgászvizekbe, hogy a halak a lehető legnagyobb egyedszámban elérjék az elvihető méretet!
31 csapat versenyével ért véget 2015. 05. 24-én a szokásos évi maratoni horgászversenyünk. Az időjárás viszontagságai ellenére a csapatok soha nem látott eredményt elérve, 2 tonna feletti fogással zárták a versenyt.
Gratulálunk a résztvevőknek!
A Maratoni online közvetítést köszönjük a Govern-Softnak.
Tovább >>Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015. május 5-én 10000 db előnevelt csukát telepítettünk Kondor tavunkba. A telepítés célja, hogy a horgásztavaink természetes nevelőképességét kihasználva szélesítsük a hal faunát.
Kérünk minden kedves horgászunkat, amennyiben a későbbiekben ezen állományból fog méreten aluli példányokat, akkor azokat kíméletesen helyezze vissza élőhelyére.
Közös célunk és érdekünk, hogy pár éven belül egy büszkélkedésre lehetőséget adó, ragadozó halakban is gazdag tórendszeren horgászhassunk.
Üdvözlettel
PAHE vezetőség